lapp erdei csótány repülő csótány rovarírtás csótányírtás budai csótány ingatlanműhely

A csótányok nem csak a lakótelepek (panellakások) és a belvárosi, sűrűn beépített, zsúfolt, kevés zöld felülettel rendelkező városrészek életét nehezítik meg. Nem kell hozzájuk lepusztult ház vagy elhanyagolt lakás. A klasszikus „konyhai” csótányok a legismertebbek - városi élet árnyoldalainak hiszik még ma is sokan -  amik a vizes helyiségek nemkívánatos vendégei. Sok budapesti panelházban és belvárosi „nagypolgári” házaiban állandó írtást igényelnek. Vannak házak, ahol mindezt csendben teszik, nem verik nagy dobra, cikinek tartják. Máshol évente többször is tartanak megelőző kezeléseket és állandó írtást. De Budapesten megjelent a "kertvárosi" csótány is 2 éve.

Indián nyár helyett csótány nyár

Két másik- a német és amerikai - csótány fajok leírásával is találkozhatunk a rovarírtok honlapjain, amikor a téma után érdeklődünk. De a nyár végével egy negyedik faj is megjelenik és egyelőre csak a város budai oldalán. Ez a csótányfaj mindenben különbözik a másik háromtól szinte. Nappal aktív és nem is kártevő, hanem egy erdőben élő rovar. 2014-ben találkozhattak az érintettek velük először. Mi magunk is átéltük az első meglepetés riadalmaiat és azóta már tudjuk, hogy minden év júliustól bármikor újra találkozhatunk velük, amikor július végétől, augusztus elejétől meglepik a budai kerületek zöldövezeteit. Azért is írunk róluk, mert nem érdemes rájuk rovarírtókat hívni, mert nem élnek lakásokban, házakban, csak betévednek oda. Kellemetlen kis jószágok, mert repülnek. Úgy jönnek be a lakásba, mint a legyek vagy a szúnyogok: nyitott nyílászárókon. Tehát a védekezés ellenük szúnyoghálóval történhet, ha már 2014 óta találkoztunk velük. Mivel nappal aktívak, ezért napközben fogunk velük találkozni bárhol a lakásban vagy a teraszon. Falakon, padlókon, a lakás bármelyik helyiségében és bútorán ott lehetnek. Pont ezért tudnak nagy riadalmat okozni, amikor azt látják az érintettek, hogy tv-n mászik vagy a fürdőben a tükrön, az étkező asztalon pl. étkezés közben. De a laptopra, tabletre, mobilra is rámegy a fény miatt. A fény teljesen megbabonázza őket, miközben igen gyors mozgású rovarról van szó. A hímek inkább repülnek, a nőstények meg jó nagyot ugranak, ha veszélyt éreznek. Nagyon kíváncsi jószágok - talán ez bennük a legijesztőbb -  így még az emberre is rászálnak, rámásznak, ami főleg ki tudja verni a biztosítékot. Este a lámpafény is „felébresztheti „őket és mozogni fognak a lakásban, vagy pont a nyitott ajtón és ablakon emiatt fognak berepülni.

Lapp erdei csótány 2014 óta "él Budán"

De szeretnénk megnyugtatni mindenkit, hogy ők a zöld budai kerületek fáin, parkokban, erdőkben és a kertekben laknak. Ha az ablakaink, teraszaink/erkélyek előtt fák vannak, akkor könnyedén betévednek ilyenkor a lakásokba. Az okát nem írják le, de valószínűleg a kellemesebb klímájú lakásokat kedvelik. Ahogy hűl az idő a nyár vége felé úgy jelennek meg a semmiből. Egészen a fagyokig láthatók a lépcsőházakban és a lakásokban is, akármennyire nincsenek is hozzászokva ezen környékek lakói a csótányokhoz. Tehát nem csak társasházakban, hanem önálló családi házakban is beszállnak a lapp erdei csótányok. Nem is kártevőként van nyilvántartva és tényleg csak 2014 nyara óta regisztrálták őket. Több rovarírtó sem ismeri még vagy úgy csinál, mint ha nem ismerné, mert az elit budai kerületek lakói mindenféle diszkréciót elvárnak, nehogy kiderüljön „csótányos” a házuk vagy a lakásuk. Ha tudnák, hogy ártalmatlan, de kétségkívül kellemetlen viselkedésű rovarról van szó, akkor nyilvánosabban is ismert lenne.

Nem kell szégyellni és pánikolni sem érdemes. Rohanni a közös képviselőhöz, a szomszédhoz, a lakás bérbeadójához vagy egyenesen a rovarírtóhoz sem kell. A rovarírtó csak le fog gombolni rólunk egy nagyobb összeget a semmiért, mert a lapp erdei csótányok a körülöttünk lévő zöld környezetben élnek. Nem teljes területeket fednek be, inkább foltokban vannak jelen. Így előfordulhat, hogy az egyik kertben ott vannak, amíg a másikban nem. De ahol megjelennek, ott állandó nyárvégi vendégek lesznek. Most van szezonjuk, az elmúlt pár hétben mi már többször találkoztunk velük és szerintünk nem vagyunk egyedül ezzel a város budai oldalán.

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely