albérletpiac albérletkeresés albérletkereső albérlet Budapest Magyarország Ingatlanműhely

Hamarosan indul az albérletszezon. Június és szeptember között a legaktívabb a piac. Ilyen az életritmusunk Magyarországon, hogy ha változás van az életünkben, az nagyrészt nyáron lesz nagy hatással az életünkre. Az ember és a lakás pedig elválaszthatatlanok. Lakni valahol mindig kell. Új munkahely és új iskola tipikus albérletkereső élethelyzet. De ebben az időszakban jár le a legtöbb bérleti szerződés is, amikor elindul a bérlővándorlás. Nem biztos, hogy mindenki ugyanott marad, ahol tavaly bérelt. Például rájön, hogy még sem az az igazi  lakás. Lakva ismeri meg egymást az ember és lehet bérlőként éppen elegünk van a bérbeadóból vagy a szomszédokból.

Általában egy lakásban egy bérlő akkor marad, ha hagyják és ő is ott akar élni.

Eladni vagy éppen felújítani is ilyenkor szokás, ezért jó néhány bérlőnek azért kell költözni, mert megkérik, hogy költözzenek el. Budapesten az is előfordul, hogy ezekben a hónapokban vendészállás lesz a lakás és nem albérlet, főleg ha teljesen belvárosi elhelyezkedésű. Ilyenkor a bérbeadó 8 hónapra adja ki a lakást bérlőnek és 4 hónapot pedig fogadja a vendégeket, mint egyfajta kockázatkezelés és bevétel maximalizálás.

Tehát leendő bérlőként is érdemes odafigyelni a részletekre és úgy választani lakást és bérbeadót, hogy túl nagy meglepetés ne érhessen minket. Tudjuk, hogy ezt sokkal könnyebb mondani, mint kivitelezni, mert az albérletek körül nyáron nagy a nyüzsgés, általában nyomás alatt vannak a bérlők. Kapkodnak, amit nem is olyan ritkán ki tudnak használni kétszínű ingatlanosok és lakástulajdonosok.

Ezért vegyünk egy mély levegőt, szem becsuk, közben lélegzetet benntart, pár másodperc és kifújhatjuk magunkat. Először is fő a nyugalom, ha albérletkeresésről van szó. A témát újszerű oldaláról közelítjük meg, hogy segítsünk minden olyan bérlőt, aki több figyelmet érdemel.

Na igen, a bérlőket sem lehet kilóra mérni. Tehát bérlőként jó ha tisztában vagyunk az értékünkkel, már ha van értékünk.

A bérlő biztonságos lakást keres, ahogy a bérbeadó pedig biztonságos bérlőt

A biztonságkeresés az albérletpiacon egy felbecsülhetetlen érték. Egy bérlő, akivel csak a baj van, az nagyon sok kárt tud okozni és nem csak időpazarlás vele foglalkozni, de még sok költséget is jelent. Na az ilyen bérlőnek nincs értéke. Ahogy az olyen bérbeadónak sem, aki az ilyen rossz bérlő párja. Mondhatnánk a zsák és a foltja. Ha ilyen bérlő és bérbeadó akad egymásba ott aztán tud pezsegni az élet. Az biztos, hogy mindent el lehet mondani az ilyen helyzetről csak azt nem, hogy biztonságos.

Bérlőként, ha zavart, nyugtalan, már-már arrogáns és diszkréten agresszív, pénzzel különösen motiválható bérbeadóval találkozunk, attól igen csak óvakodjunk.

A biztonság pénzben nem kifejezhető

Az a bérlő, aki pénzért akar bizalmat vásárolni, azoktól meg a bérbeadók fognak óvakodni. Ilyen például az a ritka helyzet, amikor a bérlő úgy próbálja növelni az esélyeit és az alkupozícióját, hogy több havi bérleti díj kifizetését ajánlja fel előre. Ez lehet 3-6-12 hónap is, amiért általában kedvezményes bérleti díjat akarnak.

Na de mi a baj ez előrefizetéssel és miért riasztó ez egy bérbeadónak?

Egyrészt azért, mert a másik felet nem ismeri és az jut eszébe róla először, hogy egy tipikus „pénzember” a bérlő, aki őt, legalábbis a bizalmát, kilóra akarja megvenni.

A bizalom és a biztonság kéz a kézben járnak az albérletpiacon. Ha a bérbeadó nem érzi magát biztonságban, akkor bizalmatlan lesz a bérlővel szemben.

Ez meg bérlőként nem lehet érdekünk, mert elsősorban a bizalom megalapozása a célunk.

A kedvezményes bérleti díj alapja meg a bizalom. Ha a másik félben nem bízik a bérbeadó, azzal áralkuba biztosan nem bocsátkozik.

Meg is tud lepedőni az előrefizetéssel „vagánykodó” bérlő, hogy inkább elutasítják, mint sem tárt karokkal várják az albérletpiacon. Az előre fizető bérlők az albérletpiac prostituáltjai, akik „könnyű örömöket kínálnak”, és könnyen megégetheti magát a bérbeadó, ha náluk keresi a boldogságot.

Olyan is van, hogy a bérlőnek segítő ingatlanosnak ajánlanak bérlők „zsebbe” mondjuk plusz 1 havi bérleti díjnak megfelelő „jattot”, hogy ha a bérbeadót segítik meggyőzni, hogy ők a tuti bérlő. Most lesz ingatlanos, aki kapva kap az alkalmon és azonnal „elkurvul”. Lesz, aki diplomatikusan visszautasítja és jelzi a lakás tulajdonosának, hogy sajnálja, de ez a bérlő nem az a bérlő, akit keresnek. És még bérlőként se menjünk bele semmilyen felfelé alkudozásba, licitbe.

Az a bérbeadó, amelyik pénzéhes és pénzsóvár, azt messziről el kell kerülni. Az akkor is így fog viselkedni, amikor valamit javítani kell a lakásban vagy éppen elköltözéskör a  pénzügyi biztosítékot mindenféle indokkal visszatarthatja.

Bármilyen furán hangzik is, a pénz az albérletpiacon nem segíti a feleket az együttműködésben, hanem a legtöbb vitára okot adó. Így ahol a pénz már ideje korán természetellenes módon kerül a középpontba, ott a biztonságot kereső bérlő vagy bérbeadó azonnal ki fog lépni. Legalábbis ezt súgják majd neki az ösztönei. Ha a bérlő és a bérbeadó az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon vannak, látszik a bérlőn, hogy ilyen lakást és ilyen bérbeadót keres, a bérbeadón pedig, hogy ilyen bérlőt, akkor ott akár még kedvezményekre is számíthat a bérlő.

Az áralku az albérletpiacon még kényesebb téma

Ahogy vásárlásnál, úgy bérlésnél sem szabad alkudozni, hogy sértegetjük a lakást, mert azzal a lakás bérbeadóját fogjuk megsérteni. Ha érdekel minket a kiadó lakás, a bérbeadót meg láthatóan mi érdekeljük, akkor sem azt kérdezzük, hogy „Mennyi a vége?”, mert az arrogáns.

Ne felejtsük el, hogy nem anyagiaskodunk, nem játsszuk a pénzembert sem. Mondunk egy árat, ami érthető legyen és magabiztos, amellett, hogy reális is.

Eleve abból indulunk ki, hogy eszement árazású lakást úgy sem nézünk meg. Ha tól-ig nézünk albérleteket, azért egy idő után látjuk, hogy kb. mit kaphatunk a pénzünkért.

A reálisan árazott lakásoknál is, ha meglátja bennünk a bérbeadó a biztonságos bérlőt, akkor kb. 10% kedvezménnyel számolhatunk.

Még egyszer mondjuk, hogy ez csak akkor működik, ha a bérbeadó ugyanolyan biztonsági játékos, mint mi vagyunk. Ha bérlőként nem látjuk a másik félben a szándékot az együttműködésre, akkor ott kár vesztegetni az időt az alkudozással.

Bérlőként, a kommunikációs készségünk, a mentalitásunk, az, hogy mennyire tudunk kapcsolatot teremteni a bérbeadóval, hosszabb távon pénzben kifejezhető előnyt jelent. A biztonságos bérlőnél ritkábban és kevesebbet is emelnek bérleti díjat.

Egy biztonságos bérlő az bizony kincs a bérbeadónak, mindent megtesz, hogy megtartsa, akár úgy is, hogy a kedvében jár.

Albérletkeresésnél a bérbeadóra is figyeljünk oda, ne csak a lakásra. A jó ár/érték arányú albérlethez egy biztonságos és biztonságot kereső bérbeadón át vezet az út. Bérlőként mi magunktól, nem pedig másoktól, függ az, hogy értékesek vagyunk-e, értéket képviselünk-e az albérletpiacon. Ha igen, nem kell elkurvulnunk, nem kell kockáztatnunk, nem kell színészkednünk és nem kell háborúznunk sem. Egyszerűen és normálisan bérelhetünk egy normális lakást, normális áron, egy normális bérbeadótól. Hiszen ilyen is van, csak meg kell keresni, fel kell tudni ismerni és élni tudni kell a kínálkozó lehetőséggel.

Összefüggések az albérletpiacon:

albérletpiac albérletkeresés albérletkereső albérlet Budapest Magyarország Ingatlanműhely
Budapesti Albérletpiac 2017

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely