Aranyélet?

munkaerőpiac lakhatás lakásviszonyok munkabérek munkanélküliség foglalkoztatottság családpolitika 2018 Magyarország Ingatlanműhely

„…a szűkülő munkaerő-kínálat (amit a potenciális munkaerő-tartalékkal lehet a leginkább jellemezni) nem felel meg a munkáltatói oldalról jelentkező munkaerőigényeknek pl. képzettségi, ágazati, foglalkozási szempontból, vagy azért, mert a munkáltatók nem tudják/akarják az elvárt munkabért megadni. Regionális bontásban sem találkozik a munkaerő-kínálat a kereslettel. Közép-Magyarországon (33,7%), valamint Közép- (26,6%) és Nyugat-Dunántúlon (19,9%) a legmagasabb az üres álláshelyek aránya a potenciális munkaerő-tartalékhoz viszonyítva, azaz itt az országos átlagnál jobb a dolgozni akarók elhelyezkedési esélye, míg az ország keleti régióiban a magas tartaléklétszám kevés álláshellyel párosul. A munkavállalási indíttatású belföldi vándorlás ugyan az utóbbi években némi lendületet vett, de a régiók fejlettségével, munkahelyi kínálatával arányos lakásbérleti díjak, illetve -eladási árak a nagyobb arányú területi kiegyenlítődésnek gátat szabnak.”

/KSH Munkaerőpiaci helyzetkép, 2014-2018 , Megjelenés: 2018. november 19./

A betöltetlen állásokban a lakáspiacnak kulcsszerepe van

Munkaerőhiánynak nevezni a betöltetlen állásokat - egy állandó gazdasági jelenséget - igen teátrális és szentimentális megközelítés, mivel betöltetlen állások mindig vannak:

- 4 évvel ezelőtt a KSH kb. 38 ezer betöltetlen állást tartott nyilván.

- Most, a legfrissebb számok szerint pedig majdnem 87 ezret.

A politikai ambíciókkal rendelkezők mindjárt rávágnák, hogy több mint a duplájára nőtt a betöltetlen állások száma Magyarországon az elmúlt 4 évben, így ez azonnal munkaerőhiányt jelent:

- 2014-ben a KSH szerint kb. 4 150 000 volt a foglalkoztatottak száma. Ez akkor felfelé kerekítve 1%-os betöltetlen állások arányával volt egyenlő.

- kb. 4 és fél millió ember foglalkoztatott ma. Ahhoz viszonyíta a 87 ezer betöltetlen állás azt jelenti, hogy felfelé kerekítve kb. 2% a betöltetlen állások aránya.

munkaerőpiac lakhatás lakásviszonyok munkabérek munkanélküliség foglalkoztatottság családpolitika 2018 Magyarország Ingatlanműhely
Munkanélküliség vs. Betöltetlen állások = A gordiuszi csomó 

Úgy is mondhatnánk, hogy az alkalmazottaknak ma kétszer akkora a mozgásterük váltani, mint 2014-ben volt.

Csak ez nem ilyen egyszerű

Egészen konkrétan nem nagyon lehet itt ugrálni, mert nem biztos, hogy van miért. A munkaerőhiányt ez a 2% nem tudja és nem is akarja kifejezni. A KSH felhívta a figyelmet, hogy egyrészt a betöltetlen állások nem feltétlenül ott vannak, ahol arra égető szükség lenne, másrészt a munkaadók mást keresnek, mint amit a munkavállalók kínálni tudnak, harmadrészt egyre nagyobb problémát jelentenek Magyarországon is az országon belüli bérkülönbségek :

Ezt úgy is lehet értelmezni, hogy ahol van munka, valaki ma alkalmazásban áll, az nem azt jelenti, hogy könnyedén válthat, mert mondjuk nem elégedett a munkaszerződésével, a munkakörülményeivel, a munkahelyével, a munkabérével. Munkaerőhiányról beszélni ilyen értelemben is nagyon megtévesztő, mert becsapja a munkavállalókat, már akik alternatíva hiányában nem féltik a jelenlegi munkahelyüket.

munkaerőpiac lakhatás lakásviszonyok munkabérek munkanélküliség foglalkoztatottság családpolitika 2018 Magyarország Ingatlanműhely
2017-hez képest már csökkent a betöltetlen állások száma Magyarországon

A munkaerőhiány hangoztatása addig tűnhet megmosolyogtatónak, amíg valaki el nem veszíti az állását ma Magyarországon

Akkor már gyorsan kiderül, hogy egészen mást jelent a betöltetlen állások száma Magyarországon, amikor valaki nő vagy férfi, illetve attól függően is, hogy milyen a végzettsége és a képzettsége, hány éves, legfőképpen pedig az, hogy mégis hol él ebben az országban.

Magyarországon az elmúlt években olyan nagyra nőttek az országon belüli különbségek, amiért gyakorlatilag az országos átlagok nem fejezik ki a területi különbségeket. Kicsi országban élünk, mégis a gazdasági különbségek óriásiak, így az álláskeresők és a jelenleg foglalkoztatottak esélyei sem egyenlőek. 

munkaerőpiac lakhatás lakásviszonyok munkabérek munkanélküliség foglalkoztatottság családpolitika 2018 Magyarország Ingatlanműhely
A különbségek túl nagyok már ahhoz, hogy átlagokban beszéljünk Magyarországról

Esélyegyenlőtlenség

Az országos lakáspiaci árak változásáról már egyszer elmondtuk, hogy statisztikailag már igen kényes téma. Valószínűleg még fogunk róla beszélni, mert hamis képet ad Magyarország lakáspiacáról. Most láthatjuk, hogy a nettó bérek esetében sincs ez másképp. 19 megye van Magyarországon, abból 18-ban a nettó bér az országos átlag alatt van. A lakáspiac analógiájánál maradva, a munkabérek sem az országos nettó fizetéseket fejezik ki, hanem egy szűk terület folyamatait. A statisztika torz, ami nem csak a lakásárak változását méri felül, de még a nettó munkabéreket is. Hogy melyik a rosszabb ? - nem tudjuk. Mind a kettő elég káros ahhoz, hogy téves képet adjon Magyarországról, amit egyszerűen félre lehessen érteni és magyarázni.

Lokálpatrióta ország

Már csak azért is, mert köztudottan, mi magyarok nem szeretünk túl messze élni a munkahelyünktől. A KSH egy hónapja jelentette meg a munkaerőpiaci folyamatokról a helyzetjelentését. Abból egyértelműen kiderül, hogy több mint 80%-a a foglalkoztatottaknak 25 km-en belül lakik a munkahelyétől. Ez megerősíti azt a magyar munkaerőpiaci sajátosságot, hogy Magyarország esetében helyhez kötött foglalkoztatottságról beszélhetünk. A munkahely elvesztése Magyarországon – egyénileg és gazdasági értelembe egyaránt - sokkal nagyobb dráma, mert a munkavállaló lakhelye teljes mértékben meghatározza az elhelyezkedési esélyeit.

munkaerőpiac lakhatás lakásviszonyok munkabérek munkanélküliség foglalkoztatottság családpolitika 2018 Magyarország Ingatlanműhely
25 km-nél messzebb nem szívesen dolgozunk az otthonunktól, a családunktól

A magyar foglalkoztatottság legnagyobb kockázatáról beszélünk, ami minden esetben ki van szolgáltatva a helyi adottságoknak. Ha egy termelő vagy szolgáltató vállalkozás bezár, az településenként, megyénként és régiónként is egészen mást jelenthet. De nem csak a távolság számít, hanem az idő is, ami alatt a munkahelyre beérünk. Nagyon érdekes, hogy minden magyar munkavállaló félóra alatt be akar érni a munkahelyére, de maximum 1 óra utazási időt szán rá. Ez megint azt jelenti, hogy a munkaerő teljesen ki van szolgáltatva annak, hogy félórára vagy legfeljebb egy órán belüli utazással mennyi olyan munkahely van, ahová otthonról be tud járni és a képzettségének is megfelelő.

munkaerőpiac lakhatás lakásviszonyok munkabérek munkanélküliség foglalkoztatottság családpolitika 2018 Magyarország Ingatlanműhely
Félóra alatt , de egy órán belül mindenképpen be akarunk éri a munkahelyünkre

Nem véletlen, hanem valódi kockázat, amikor  a KSH éppen arról beszél, hogy a megyék felében már nőtt a munkanélküliség 2018-ban, amíg a másik felében csökkent

Ezt országosan lehet úgy kommunikálni, hogy csökken a munkanélküliség, miközben az ország felében igenis nő.

A magyar munkaerőpiacról országosan, átlagokban beszélni legalább annyira udvariatlan és tisztességtelen, mint magáról a magyar lakáspiacról. Tudomásul kell venni, hogy ez már nem az átlagok országa, hanem sajnos a különbségeké.

munkaerőpiac lakhatás lakásviszonyok munkabérek munkanélküliség foglalkoztatottság családpolitika 2018 Magyarország Ingatlanműhely
A munkanélküliség akkor is fenyeget minket, amikor vannak betöltetlen állások

Nekünk, magyaroknak, az ingázás még mindig azt jelenti, hogy 50 km-en belül és legfeljebb 1 órányi távolságra legyen oda-vissza a munkahelyünk

Ingázunk és nem igazából a több pénzért, hanem a képzettségünknek megfelelő munkahely miatt. Ha van a családunkhoz közelebb munka, akkor inkább azt fogjuk elvállalni és nem megyünk messzebb csak a magasabb fizetésért. Ez a munkavállalói preferencia megint egy kockázat, egy sajátságos magyar munkaerőpiaci kockázat, amit sok cég használ ki, amelyik kitudja.

munkaerőpiac lakhatás lakásviszonyok munkabérek munkanélküliség foglalkoztatottság családpolitika 2018 Magyarország Ingatlanműhely
Az idő a legértékesebb vagyonunk. Miért töltenénk több időt a munkábajárással?

Az milyen érdekes, hogy a külföldi bérkülönbségek miatt hangosan felemeljük a hangunkat, hogy bezzeg „Nyugaton”, amikor Magyarországon belül sem feltétlenül indokoltak a bérkülönbségek.

Az ellen kellene tenni elsősorban, hogy megszűnjenek az országon belüli méltánytalan bérkülönbségek. A munkáltatók kihasználják, hogy mi magyarok inkább dolgozunk kevesebb bérért, hiszen a családunk fontosabb, hozzájuk akarunk közelebb lenni. A családok évében engedjék meg nekünk azt, hogy kimondjuk, a hangzatos átlagok helyett, talán az országon belüli munkaerőpiaci különbségekről, az esélyegyenlőtlenségről is illene beszélni egy ilyen pici országban, ahol nem csak rabszolgának nézik a munkavállalók többségét, hanem teljesen hülyének is.

munkaerőpiac lakhatás lakásviszonyok munkabérek munkanélküliség foglalkoztatottság családpolitika 2018 Magyarország Ingatlanműhely
A családunkért vállalunk áldozatokat, kötünk kompromisszumot, de nagyon nem mindegy milyet

Forrás:

- KSH Munkaerőpiaci helyzetkép, 2014–2018

- KSH Fókuszban a megyék – 2018. I–III. negyedév

- KSH Évközi adatok - Munkaerőpiac

Kép: Instagram.com

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Lakásárak növekedési tényezői Magyarországon

lakásárak lakáspiac lakáshitelezés újlakáspiac munkanélküliség munkaerőpiac Magyarország Ingatlanműhely

Lassan vége 2017 első negyedévének és feltehetjük a kérdést magunknak, mitől lehetünk biztosak abban, hogy a lakásárak csökkenésére miért ne várjunk? Az elmúlt egy évben megtanulhattuk, hogy mik azok a piaci jelenségek, amiért a lakásárak mindig nőnek. Ezek arra jók, hogy a lakáspiaci mellébeszélést könnyedén el tudjuk engedni a fülünk mellett. Ha tudunk összefüggésekben gondolkodni és mindig emlékeztetjük magunkat a lakásárakat befolyásoló legfontosabb törvényszerűségekre, akkor nagy meglepetés nem érhet minket. Most foglaljuk össze őket egymás után, hogy bármikor rá tudjunk nézni, ha mégis bizonytalanok lennénk. Nőnek a lakásárak,

1. Ha nő a lakáspiaci forgalom = adásvételek száma

lakásárak lakáspiac lakáshitelezés újlakáspiac munkanélküliség munkaerőpiac Magyarország Ingatlanműhely
A vevőkre nem a lakásárak, hanem a bővülő kínálat és az aktívabb hitelpiac hat

Ez azt jelenti, hogy akkor vásárolunk több lakást, amikor nőnek a lakásárak. A paradoxonról részletesen beszeltünk, amikor 2016 december elején ezzel a kérdéssel foglalkoztunk.

2. Ha nő az új építésű lakások száma = több új társasházi lakást és családi házat építenek

lakásárak lakáspiac lakáshitelezés újlakáspiac munkanélküliség munkaerőpiac Magyarország Ingatlanműhely
Ha nő az értékesítésre szánt megépített lakások száma, akkor  a lakáspiac is nő

Az újlakáspiac mindig stimulálja a használt lakások árait. Ha egyre több új lakás épül, akkor egyre drágábbak lesznek a használt lakások is. Az újlakáspiac mindig magasabb árakkal operál, ami egyszerűen húzza fel a használt lakások árait is. Az újlakáspiaci fordulatot 2016 novemberében elemeztük és 2017 februárjában újra felhívtuk rá a figyelmet.

3. Ha egyre több lakáshitelt vesznek fel = nő a lakáshitelpiac

lakásárak lakáspiac lakáshitelezés újlakáspiac munkanélküliség munkaerőpiac Magyarország Ingatlanműhely
Lakásárnövekedési potenciál van a bővülő hitelpiacban

A lakáshitel egyben azt is jelenti, hogy tovább nyújtozkodunk, mint ameddig a takarónk ér. Ezt a magasabb fizetőképességet a vevők bátrabban használják ki, amiért könnyebben elfogadják a lakásárak növekedését. A bank pénzét nem feltétlenül felelőtlenül költjük, de nem érezzük úgy a magunkénak, mint a megtakarításainkat. A lakáshitelpiac bővülése mindig megfinanszírozza a lakásárnövekedést. 2016 július közepén alaposan elemeztük a lakásárnövekedés tényezőit, többek között az alacsony eladósodottságot is. Minél alacsonyabb az eladósodottság egy lakáspiacon annál nagyobb lakásárnövekedési potenciál van benne.

Ha ezekben a folyamatokban trendforduló előtt állunk, tehát stagnálás majd csökkenés történik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy az a lakásárakon is látszódni fog.

4. Ha csökken a munkanélküliség = minél magabiztosabb a munkaerőpiac és a jövedelmi kilátások

lakásárak lakáspiac lakáshitelezés újlakáspiac munkanélküliség munkaerőpiac Magyarország Ingatlanműhely
A munkanélküliség és a lakáspiac kapcsolata egyértlemű

*: 2016-os lakáspiaci forgalom még nem ismert, de 100%, hogy több lesz, mint 2015-ben volt.

Ez egy új elem. Eddig erről nem beszéltünk, de természetesen mint minden mást, ezt is megfigyeltük. 10 év távlatában jól ábrázolható a jelenség. Nézzük csak meg 2007-2009 közötti munkanélküliségi növekedést és a lakáspiaci forgalom drámai csökkenését. Utána figyeljük meg a 2010-2012 közötti stagnáló munkaerőpiacot és lakáspiacot. 2013-ban a munkaerőpiac feléledt, ahogy a lakáspiac is 2013 utolsó negyedévétől már új lendületet vett és 2014-től kilőtt. Azóta a munkanélküliség történelmi mélységekben van, ahogy a (nominális) lakásárak pedig történelmi csúcsokat döntenek akár új akár használt lakások piacáról is beszélünk.

A munkaerőpiaci folyamatok is látványosan együtt mozognak a lakáspiaci folyamatokkal – a lakáspiaci forgalom, újlakáspiac és a lakáshitelezés mellett - amiket érdemes lesz a jövőben figyelni, mert három a magyar igazság és egy a ráadás.

Kép: Társasház , S. Myndrul. (1972), Moszkva (Oroszország), Forrás: Instagram

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Ingatlanműhely

blogavatar

Ingatlanpiac meztelenül - így kell dobozon kívül gondolkodni. Önképzőkör, ahol a hírekben az igazságot mutatják, nem a biztonságról beszélnek. A blogot az élet írja.

Legfrissebb műhelymunkák

Vélemények