Állatok is élnek velünk

házikedvenc kisállat kutya kutyasétáltatás kutyapiszok kutyagumi társasház 2018 Budapest Magyarország

Hasonlíthat a kutya a gazdájára? Eszünkbe juthatnak ilyen kósza gondolatok, amikor sétálva látjuk őket együtt. A legtöbb kutyát azért sétáltatnak, mert nekik az utca a wc. Biztosan megvan ennek a biológiája, hogy a macskákkal ellentétben a kutyákat miért kell elvinni otthonról, hogy elvégezhessék a dolgukat. Egyre több hajlongó embert lehet látni a kutyája mellett, hogy összeszedje utána, amit a kedvence az utcán hagyna máskülönben. Ezért tesz ma már az utca is, mert vannak külön erre a célra kihelyezett kukák zacskókkal, amik azért elég nyilvánvalóan felhívják a felelős kutyatartók figyelmét a kötelezettségükre.

házikedvenc kisállat kutya kutyasétáltatás kutyapiszok kutyagumi társasház 2018 Budapest Magyarország
A kutya nem  tud olvasni, de a gazdájának illene!

Ettől függetlenül még mindig túl sok embert hagy hidegen ez a téma. Létezik még az a kritikus tömeg, ami bosszanthat másokat. Szétszórva élnek, mindenhová jut belőlük néhány, hogy emlékeztessenek minket, amíg a kutyáknak az utca a wc, addig ez a probléma nem szűnik meg. A szándékos és tudatos utcai kutyagumi háború egyik helyszínéről még korábban tudósítottunk.

házikedvenc kisállat kutya kutyasétáltatás kutyapiszok kutyagumi társasház 2018 Budapest Magyarország
A kutya nem tudja, hogy az utca nem wc, de a gazdija igen!

Ma egy olyan történetet hoztunk, ami házon belüli. Történetesen vannak olyan kutyatartók, akik még arra is lusták, hogy a kutyát kivigyék sétálni a társasházból és inkább elintézik a kérdést a lépcsőházban. Ők már úgy szeretik sétáltatni nyilvános helyen a kutyát, hogy ne kelljen közben lehajolni. Amikor a lépcsőház a kutya-wc, az azért komolyan ki tudja verni a biztosítékot. De mint minden ilyen esetben, a takarítás természetesen a társasházat takarítóra marad. Ő meg sértve érzheti magát ettől, mert egy társasház lépcsőházának takarításba a kutyaürülék eltakarítása nem biztos, hogy beletartozik. Ilyenkor minden kutyatartó a házban gyanús, potenciális elkövető és természetesen tagadja, hogy köze lenne hozzá. Aztán csodálkoznak, hogy kiutálják őket.

házikedvenc kisállat kutya kutyasétáltatás kutyapiszok kutyagumi társasház 2018 Budapest Magyarország
A kutya nem tudja, hogy rosszat csinál, de a gazdija igen!

Már beszéltünk arról, hogy a házikedvencek tartása tárasházakban azért különösen megosztó téma, mert a gazdik igényei és igényessége konfliktusforrás lehet. Ez megjelenhet lakáson belüli gondként, lehet a környék problémája, de ugyanúgy gondot okozhat ez egy társasház lépcsőházában is. Költözzön új tulajdonos vagy bérlő egy házba, egy környékre, aki nem tartja be az állattartás írott és íratlan szabályait, bizony megkeserítheti a közvetlen és közvetett szomszédai életét. Kutyatartó nélküli társasházat alig találni, kutyatartó nélküli környék meg nem is létezik talán, ami egyáltalán nem kellene, hogy állandó fejtörést okozzon egyébként. Csak egyre inkább az lehet az érzésünk, hogy valójában nem a kutya hasonlít a gazdájára, hanem a gazdik hasonlítanak egyre jobban a kutyáikra, amikor állatként viselkednek és nem pedig emberként.  Félreértés ne essék, állattá váló emberekről beszélünk most - és nem emberré váló állatokról -  akik köztünk élnek.

Képek: Ingatlanműhely

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

A magyar lakáspiac nem vízfejű

újlakáspiac lakáspiac családi ház kertes ház társasház 2018 Budapest Magyarország Ingatlanműhely

Dübörög a lakáspiac Magyarországon? Zajlik az élet, mitagadás. Dübörög a lakáspiac Budapesten is? Nem, Budapesten nem dübörög 2015 óta, csak az árak nőnek, mintha vevők is lennének, akik megfizetik! 2017-ben még kételkedtek azok, akik nem hittek a számoknak, akik csak azt a statisztikát hiszik el, amit ők maguk „hamisítanak”. Aztán egyre nyilvánvalóbb lett, hogy a magyar lakáspiac nem vízfejű. Budapesten a lakáspiaci folyamatok ellentétes irányt vettek szemben az országos lakáspiaccal. Az egész országban építkeznek, Budapesten meg mindenkinek " büdös a munka", itt csak a szája jár és nem a keze. Budapestnek talán pont ez a szerencséje, hogy elbújhat az országos lakáspiac mögé.

"…sokan, nagyon sokan takaróznak a magas és az állandóan növekvő lakásárakkal. De az struccpolitika a lakáspiacon, mert mégis csak az a fontos, hogy mit, hol és mennyit tudnak eladni vagy mire, hol és mennyi a valódi kereslet. Budapest és a megyeszékhelyek 2014-ben és 2015-ben taroltak. 2016 és 2017 meg már nem róluk szól.”  - figyelmeztettünk mindenkit 2017 novemberében.

De mi történhetett 2015-ben? Látható a grafikonon, hogy a 2015-ben Magyarországon az újlakáspiac rosszabb évet zárt, mint 2014-ben. Valószínűleg ezt előre tudhatták mindazok, akik 2015 végén bedobták a köztudatba a 10+10 milliós állami újlakásvásárlási öszönzőt és az 5 milliós visszaigényelhető ÁFA-t új családi ház építése esetén. Az „ingyen” milliók a vevőket kiterelték a drága városokból, mert ott kevesebbet ér a pénzük.  Annyira igaz ez, hogy 2016 után 2017-ben arányaiban véve már alig volt több az értékesítésre épített lakóingatlan. Itt néhány % is számít. 2017-ben inkább a saját részre építők száma nőtt, nekik köszönhető az a statisztika, ami mögé sok budapesti társasházépítő pénteken bemenekült és onnan osztják továbbra is az igét.

Az is külön érdekesség, hogy statisztikailag nem minden új ingatlan van új lakóépületben. Gondoljunk csak a tetőtér be/ráépítésre, amikor úgy születnek új lakások, hogy új ház nem épül. De ebbe a kategóriába tartoznak az olyan építési engedély és használtabavételi engedély köteles felújítások is, amikor például egy régi családi házat építenek át a-tól z-ig, ami után születik ugyan egy új ház, de inkább egy régi ház születik teljesen újjá.  Ezért is annyira fontos például a teljesen új családi ház, mert látható, hogy nem csak saját részre építenek családi házakat, hanem egy kis részüket értékesítésre is. Az új és a használt családi házak piaca nagyot ment 2017-ben! Tovább folytatódik ez 2018-ban?

újlakáspiac lakáspiac családi ház kertes ház társasház 2018 Budapest Magyarország Ingatlanműhely
A CSOK hatása országosan kedvező, a családok lakáspiaca mozgatja a piacot

Budapest lakáspiacát hazavágta a CSOK, mutatják a számok 2016-ban és 2017-ben is. Mi lesz Budapesten 2018-ban?

A KSH újlakáspiac 2017 -es évét elemző számai   után a budapesti lakásfejelsztők mindenkit meg akartak nyugtatni, hogy Budapesten minden rendben van. Ezt hallgatjuk már évek óta, várja már mindenki a csodát. A „szakértők” is elmondják, hogy minden rendben, mert nőnek a lakásárak. A többi nem számít, az csak optikai csalódás. Akkor nézzük meg a „többit”, mert a lakásárakkal nem megyünk semmire, azok nem előre, hanem utólag mutatják csak a problémákat. Pont olyan, mint a banki kölcsönöknél a THM. Mindent mutat, csak a kockázatokat nem. Budapesten nem csak kevesebb lakást adnak el 2015 óta, hanem 2017-ben még kevesebb új lakóingatlan is épült, mint 2016-ban. 

újlakáspiac lakáspiac családi ház kertes ház társasház 2018 Budapest Magyarország Ingatlanműhely
Az országos trendnek megfelelően még Budapesten is több családi ház épül, de a társasházi lakások piacával baj van!

A Budapesten kívüli lakáspiac egyszerűen tényleg más ma. Ott több az adásvétel, ott több új lakást építenek eladásra és saját részre is. Ott még talán most először ingatlanközvetítőnek is jobb lenni ezért. Budapest behúzta a kéziféket a használt és az új lakások piacán, kivéve persze az árakat. Csak azt meg egyelőre egyre kevesebb vevő fizeti meg. És hogy mennyire lemaradt Budapest nem csak a használt lakások piacon, hanem az újlakáspiacon is, azt ez az ábra mutatja meg csak igazán.

újlakáspiac lakáspiac családi ház kertes ház társasház 2018 Budapest Magyarország Ingatlanműhely
Hol van Budapest?

Pénteken azzal nyugtatták a kedélyeket a budapesti újlakáspiac "főszreplői", hogy idén akár négyszer annyi lakás épülhet értékesítési céllal Budapesten, mint 2017-ben (Érdekes, arról a fáma nem szól, hogy ki veszi meg majd őket). Ettől már csak több lehet - tegyük hozzá gyorsan -  mert innen lefelé már nincs nagyon hová menni, bár nem ártana megkérdezni erről a vevőket is: nekik hiányoznak-e egyáltalán a budapesti "luxus termék" újlakások? Budapesten 908 ezer lakás volt 2016-ban. 2017 végére meg már egy kis jóindulattal 911 ezer lehetett. Ki fog derülni az első féléves lakásátadási számokból, hogy mennyi jött át 2017-ről az építkezés elhúzódása miatt. Félév még belefér, annyit gond nélkül tud ma csúszni egy építkezés. Magyarországon meg közben máshol járnak a kezek, építkeznek, adnak-vesznek, de hogy Budapesten mi történik, azt lehet csak jövő ilyenkor fogjuk megtudni, addig lehet bújocskázni!

Kép: Instagram

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Társasházak, ahol sem csak a külső számít

társasház közös költség célbefizetés társasházi közgyűlés lakáspiac 2018 Budapest Magyarország Ingatlanműhely

Hamarabb ijedünk meg egy ronda lépcsőháztól, egy háborús hangulatú homlokzattól, mint hogy anyagi problémái vannak egy társasháznak. Az anyagi problémák legtöbbször nem olyan nyilvánvalóak, mint azt először gondolnánk. Egy leharcolt, lepusztult társasházban lehet mindben rendben van, fizeti mindenki a társasház költségeit, de a ház felújítására már nincs keret, a lakók nem engedhetik meg maguknak ezt a beruházását. Mégis ott szinte mindig keressük a közös képviselőt, hogy minden rendben van-e.

Most jöjjön egy olyan társasház, ahol bárki szívesen vásárolna lakást, aki a környéken nézelődik. Az biztos, hogy a közös képviselő lenne az utolsó, akinél érdeklődnénk, mert megelőlegeznénk a bizalmat a ház külső és belső állapota miatt.

A ház évekkel ezelőtt fel lett újítva, kívülről és belülről is. Tetőtér beépítés, új lift, új udvar, a ház régi pompájában tündököl, ragyog. Kívülről és belülről nézve is minden rendben. Kivéve, ha beleolvasunk az utolsó társasházi közgyűlés jegyzőkönyvébe.

társasház közös költség célbefizetés társasházi közgyűlés lakáspiac 2018 Budapest Magyarország Ingatlanműhely
Melyik vevő kéri az utolsó társasházi közgyűlés jegyzőkönyvét vásárlás előtt?

Abból azonnal kiderül, hogy a szép és rendezett ház pénzügyi vitát rejteget. Rejtegetett ezidáig, mert a tulajdonosok most már kénytelenek szembenézni ennek a következményeivel. Jogerősen is fizetnie kell a háznak. Aki mostanában lett tulajdonos, az biztosan tud ilyenkor örülni, hogy kiderül néhány tízezret az ő zsebéből is kivennének, pedig a ház felújításából az előző tulajdonos, az eladó húzott hasznot. Ilyen esetben ez van, be kell nyelni, nem nagyon tud mint tenni az új tulajdonos, ha éppenséggel eddig nem nagyon érdeklődött senkitől arról, hogy a ház pénzügyei hogyan állnak és nemmellesleg esetleg pereskedik-e a ház. Hiszen a jogerős ítéletig ez a ház is mondhatni rendben volt. Bár igazából csak az időt lehetett húzni, az elkerülhetetlent nem lehetett elkerülnie.

Mit tesz ilyenkor egy olyan ház, ahol elvileg a tulajdonosoknak nem kellene, hogy anyagi nehézséget okozzon a plusz teher?

társasház közös költség célbefizetés társasházi közgyűlés lakáspiac 2018 Budapest Magyarország Ingatlanműhely
"Nagypolgári" életérzés 2018-ban

Mégis csak igen megkérik itt a lakások árát. Az a plusz extra közös költség meg sem kottyanna. Erre mit ad isten, csak nem szavazzák meg. Inkább, elkezdenek azzal trógerkodni, hogy kp-ban szedik be az egész házban a havi közös költséget, mert tudják inkasszálni fogják a társasház számláját. A társasház nagy lelkesen részletfizetést kért, el is fogadta a hitelező, de a tulajdonosok meg egyelőre fontosabbnak tartják a társasház működését. Eddig is csak a látszatra adtak. A ház jól nézzen ki, működjön a lift, lehessen magas adásvételi árakat kérni és persze magas bérleti díjat. Az talán még fontosabb is, mert jó sok bérlő van a házban. Az nem kérdés, hogy a bérlőknek ehhez semmi közük, nekik nem kell fizetni extra közös költséget, csak a normál havi díjat, amiért mostantól kopogtatnak majd havonta az ajtón, történelmi időket idézve ezzel Budapesten. Na igen, a látszat, az a lakáspiacon is sokat számít. Egy szép és jó adottságú háznál nincs okunk gyanakodni. Eszünkbe sem jut jobban beleásni magunkat a társasházi ügyekbe. Pedig mindig legyünk résen vevőként. Az eladók nem fogják beleírni a hirdetésbe, hogy a háznak vannak rejtegetni valói, esetleg szépséghibái.

társasház közös költség célbefizetés társasházi közgyűlés lakáspiac 2018 Budapest Magyarország Ingatlanműhely
Egy társasház tulajdonosközössége néha többet számít, mint a társasház külső és belső állapota

Kép: Instagram

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

"Rossz vagyok és bíróságra adnak"

társasház lakásvásárlás közös képviselő társasházkezelés lakáspiac újlakáspiac elmű Budapest Ingatlanműhely

Új társasházakban nem csak lakások épülnek, hanem üzlethelyiségek is. A kedves lakásvásárló, ha rákérdez a későbbi funkciójukra, akkor étterem és kávézó lesz a leggyakoribb válasz. Néha körbe is ragasztják mindenféle illusztris képekkel, amin úgy néz ki, mint ha tényleg étterem, esetleg kávézó nyílna ott. A lakásokat eladják, utána már az üzlethelyiségek vásárlója már szinte bárki lehet. Egy társasházakban a lakók összetétele döntő lehet hosszabb távon. Az üzlethelyiségek és azok tulajdonosai, már mind csak hab tud lenni azon a bizonyos tortán.

Nem mindennapi esettel szembesült ez a budapesti társasház, ahol nem étterem és nem is kávézó nyílt. A közös képviselő a következő emailt és képet (kezdő kép) kapta az egyik lakótól még október 25-én:

társasház lakásvásárlás közös képviselő társasházkezelés lakáspiac újlakáspiac elmű Budapest Ingatlanműhely
Teljesen szabálytalan és életveszélyes "hosszabbító" két üzlethelyiség között

Az utcán, a díszburkolaton hever az elosztó és 40-50 méteren keresztül tekeredik a hosszabbító a két üzlet között, melyeknek a tulajdonosa azonos. A közös képviselő az áramszolgáltató ügyfélszolgálatához fordult, azt gondolva, hogy erre csak odafigyelnek és soron kívül tesznek valamit:

társasház lakásvásárlás közös képviselő társasházkezelés lakáspiac újlakáspiac elmű Budapest Ingatlanműhely
A közös képviselő október 27-én kereste meg a szolgálatatót

A szolgáltató füle botját sem mozdította, miközben a képet elnézve ez a fajta "áramvételezés" igen alternatív. Milyen rámenősek tudnak lenni pár ezer forint villanyszámla késve fizetése miatt. Automata hívogat és küld üzenetet. Egy ilyen ügyben meg csak a nagy csend  van és persze hallgattás. A közös képviselő 11 nappal később újra jelezte a problémát a szolgáltató felé:

társasház lakásvásárlás közös képviselő társasházkezelés lakáspiac újlakáspiac elmű Budapest Ingatlanműhely
"Magyarország, én így szeretlek"

Eddigre már a lakók jogosan teljesen felháborodtak és a közös képviselő "vérét kívánták", aki önvédelemből tájékoztatta az egész lakóközösséget, hogy az ügyben teljesen tehetetlen:

társasház lakásvásárlás közös képviselő társasházkezelés lakáspiac újlakáspiac elmű Budapest Ingatlanműhely
Az üzlethelyiség tulajdonosa nem együttműködő

Nem csak a lakások tulajdonosai, de az üzlethelyiségek tulajdonosai egy társasházi tulajdonosközösség részévé válnak.  A tulajdonosok együttműködési hajlandósága kritikus pont tud lenni egy társasház életében, nem minden csak és kizárólag a közös képviselő hozzáállásától függ. Amikor lakást vásárolunk vagy lakást bérlünk általában csak később szembesülünk a társasházi "közösség" könnyebb és súlyos eseteivel.

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

"...mert minden Társasházban Polgárok élnek!"

társasház lakásvásárlás közgyűlés újlakáspiac lakáspiac Budapest Magyarország Ingatlanműhely

Lakásvásárlás, mint slágertéma, média korrekt és megfelel a pozitív jövőképet erősítő állami kommunikációnak is. Lakást venni nagy öröm, boldogság, fontos döntés. Izgalmas életet él bárki, aki lakásvásárláson töri a fejét. Nincsenek olyan túl sokan, 1000 emberből 67 ilyen ember lehet körülbelül ma Magyarországon. Még ennél is kevesebben, akik társasházi lakásban gondolkodnak. A társasházi lakásvásárlásnak merőben más következményei vannak, mint egy önálló családi ház vásárlásnak. A kettő közti különbségről még mindig nagyon kevés szó esik. A lakásvásárlás végeredményét mind a két esetben azzal zárják, hogy boldog ingatlantulajdonsok lehetünk.

A társasházi lakásnál ez annyival egészül ki, hogy egy társasház tulajdonosai leszünk, egy közösségbe fogunk tartozni, amivel leginkább csak a lakásvásárlás után szembesülünk.

Ez egy külön feladatot jelent, egyfajta állandó felelősségvállalást, amit a többség kényszernek él meg. A társasház munkát ad egy lakásvásárlónak később. Állandó munkát, döntéskényszert, konfliktusokat vagy érdekellentéteket, amiket kezelni kell tudni. Kivonni magát senki sem tudja, mert egy társasház életében hozott döntések, helyezetek minden társasházi tulajdonosra egyformán érvényesek lesznek, ha tetszik ez neki ha nem. Ez nem olyan, hogy a lakás tulajdonosa becsukja a lakás ajtaját, akkor ő azzal már mindent elintézett.

Elsősorban társasházat vesz a vásárló és másodsorban lakást egy társasházban. A lakásához a társasházon keresztül vezet az út. Nem tudja kizárni magát a társasház ügyeiből. Sőt akkor lehet csak igazán dühös egy lakásvásárló, amikor azzal szembesül, hogy egy társasház nem is önműködő, azt a társasház tulajdonosai működtetik, és ami még fájdalmasabb, finanszírozzák.

társasház lakásvásárlás közgyűlés újlakáspiac lakáspiac Budapest Magyarország Ingatlanműhely
Hasznos tanácsok kezdő társasházi tulajdonosok számára

Ha rosszul működik, az általában a társasház tulajdonosainak a felelőssége. Elhanyagolt és elhalasztott karbantartások, takarítás és szemétszállítási gondok miatt előbb vagy utóbb mindenkinek fájni fognak a következmények régebbi házak esetén. Új társasházakban meg a beruházó által önkényesen kiválasztott közös képviselettel szembesülnek a lakásvásárlók, akik önkényesen megállapított társasházi díjakat követelnek az újdonsült társasháztulajdonosktól.

Arról pedig még egy szó sem esett, hogy egy társasház nem is igazán mindenkinek való élet. Alkalmazkodást igényel, bizonyos kompromisszumkészséget és valamilyen tiszteletet a többi emberrel szemben, akivel kényszerből egy társasházban él.

Ugyanis lesznek olyanok, akik fittyethánynak az együttélés szabályaira és pontosan úgy élnek egy társasházban is, mint ha egyedül élnének benne.

Most képzeljük el, ha egy társasház értékesítésénél a lakóközösség kialakítására odafigyelne a beruházó. Ha nem lenne mindenkinek eladó egy lakás, mert például ő zavaró vagy renitens lakó lehetne.

Van ilyen? Persze, hogy nincsen, mert sem az új sem a régi társasházaknál a közösség ilyen fajta igénye vagy inkább érdeke egyáltalán nem érvényesül.

Milyen érdekes, hogy amikor például kiadásra kerül egy lakás ott a bérlőnek mintaéletet élő embernek kell lenni. Ez szinte íratlan szabály az albérletpiacon. Addig adásvételeknél ennyire már nem számít egy társasházi lakásnál, hogy a leendő új tulajdonos mintapolgár legyen.

Ha van pénze a lakásra, akkor neki eladó és pont. Az eladót hol érdekli az, hogy segíti vagy éppen pokollás teszi egy társasház életét az új társasházi tulajdonos megjelenése. Ilyen szempontból sincs felelősségvállalás a társasházakban, mert ahogy vevőként nem foglalkozunk az egészséges és működőképes társasház fontosságával, úgy sajnos eladóként sem.

társasház lakásvásárlás közgyűlés újlakáspiac lakáspiac Budapest Magyarország Ingatlanműhely
A társház tulajdonosai beszélgetni fognak egymással így vagy úgy

Képek: 2017. október 24-én készültek egy budapesti új építésű társasházban és Instagram

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, e.zért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Új társasházakra specializálódott csalók

újlakáspiac új építésű lakás új társasház konyhabútor asztalos redőnyös árnyékolás Budapest Magyarország Ingatlanműhely

Az új társasházaknál aggódhatunk, hogy elkezdődik-e az építkezés és ha igen, mikor. Amikor már zajlik az építkezés, akkor meg azon aggódhatunk, hogy befejezik-e. Ha befejezték, akkor a kivitelezés minősége aggaszthat minket. Ha már átvettük, utána olyan kérdések gyötörhetnek, hogy kik lesznek a szomszédok, mennyi lesz a bérlő, lehet-e majd hallani őket. De ott van a közös képviselet kérdése is, hogy jó lesz-e az, akit a beruházó cég kiválasztott. Esetleg emelkedni fog-e a közös költség, vannak-e olyan rejtett problémák, amivel már most társasházként kell majd foglalkozni? Ugyan úgy elmaradhatatlan kérdőjel van a garanciális kérdések körül. Mert az nem kérdés, hogy repedezni fognak a falak egy új házban. A kérdés mindig az, hogy mikor és mennyire és első körben a lakás tulajdonosát terheli-e majd ezeknek a költsége vagy a kivitelezőt.

Ezek után mondja azt valaki, hogy új lakást vásárolni nem kockázatos. De bizony az! Aki viszont azt gondolja, hogy az aknamező csak ennyi, azoknak van még mondanivalónk. Az új házak körül előszeretettel jelennek meg a csalók is. Ezek a csalók asztalosok és redőnyösök elsősorban, de vigyázzunk a különböző klímásokkal is. Az új lakásokhoz ma már nem igen jár konyhabútor, mert arra nem vonatkozik az 5%-os ÁFA. Így szinte minden új lakásba konyha kell és néha beépített bútorok is. Így a frissen átadott lakások postaládáiban hemzsegnek az asztalos ajánlatok. Ránézésre senkiről nem lehet megmondani, hogy mennyire komoly vagy komolytalan asztalos. Az asztalosok többsége ugyanis elég fura alak tud lenni, még akkor is, ha megbízható. Túlvállalják magukat, igérgetnek, de a határidőket nehezen tartják be. Ami viszont mind közös egy valódi asztalos és egy csalóban is, hogy előleget szednek be. Az utóbbi viszont eltűnik és soha nem lesz utána már elérhető. Annyi címre megy ki egy házban, ahányra csak tud és utána már el is dobja azt a telefonszámot. Mehet egy másik házba és keresi a következő áldozatait. El lehet képzelni mennyit pénzt lehet így is keresni. Szóval megéri csinálni, mert kevesen mennek utána a dolognak. Itt egy postaládában talált figyelmeztetés. Néha érdemes átnézni a sok „szemét” között, megbújhat néhány szomszéd vészjelzése is.

újlakáspiac új építésű lakás új társasház konyhabútor asztalos redőnyös árnyékolás Budapest Magyarország Ingatlanműhely
Figyeljük a postaládánkba dobott szomszédok üzeneteit

Figyeljünk oda, hogy mi történik az új társasházban, ahol tulajdonosok vagyunk. Tényleg sok veszély leselkedik ránk. Az új lakások tulajdonosai sokat költenek még a lakásaikra. A beépített bútorok mellett a redőny/árnyékolás a másik tipikus munka, amit sok lakáson elvégeztetnek. A kivitelező csak előkészíti a redőnyök helyét, de ritkán vásárolhatunk lakást már beépített redőnnyel. A redőnyösök ajánlatai így legalább olyan gyakoriak a postaládákban, mint az asztalosoké. Velük is legyünk óvatosak, nem biztos, hogy azt kell választani, aki ajánlja magát a házban. Ártatlannak tűnik ez a direkt marketing és arra épít, hogy nincs veszteni valója annak, aki felhívja. Meg egyébként is időt és energiát spórolhat meg vele mindenki, hiszen nem kell utána járni. Aztán majd a személyes találkozó alkalmával eldönthetjük, hogy együttműködünk vagy sem. Csak a csalóknak az a dolga, hogy az első benyomásunk pont olyan jó legyen, hogy pénzt kapjanak tőlünk. Azért meg bármire képesek, akár Oscar díjas alakításokra is, de építenek a mi hiszékenységünkre és jóindulatú bizalmunkra is. Pont azt mondhatják és pont úgy, amit és ahogy hallani szeretnénk. Nehéz manapság idegenekben megbízni, főleg ha pénzről van szó. Bárki képes ma eladni magát az ördögnek néhány ezer forintért is.

Tisztesség vagy becsület ósdi szavak csupán, a könnyű pénzcsinálás és az a hit, hogy úgy is „mindenki úgy él, hogy másokat eltapos vagy kihasznál” mérgezik a hétköznapjainkat. Vigyázzunk magunkra, mert ki vagyunk szolgáltatva a jóindulatunknak és annak, hogy ha még ma is szorult belénk egy kis emberiesség. A csalók valójában ebből élnek meg és a jelek szerint nem is olyan rosszul.

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Közös költség, avagy közös lónak túros a háta

lakáspiac lakásárak közös költség társasház Budapest Ingatlanműhely

A lakások fenntartási költségei még mindig nem elég hangsúlyosak a vevők döntésiben, pedig fájdalmas sebek (túro) lehetnek ezek a tárasházak hátán.  Ennek legfőbb oka, hogy az eladók sem helyeznek rá túl nagy hangsúlyt. A legtöbb lakáshirdetésben ha van is szó rezsiről, azoknak nem túl sok közük van a valósághoz. Alulbecsültek, még hozzá szándékosan. Az külön bosszantó még mindig, hogy társasházaknál a közös költséget elbagatelizálják és nem is tekintik a rezsi részének. Pedig egy társasházi lakásnál a közös költség az a fix költség, ami minden rezsiszámítás alapja. A közös költségek nagyon változatosak Budapesten. Ahány társasház, annyi féle módon számolják. Ezért vásárlóként egyáltalán nem mindegy, hogy az adott társasház milyen közös költséget jelent. Alapvetőleg három féle típusa van.

1.Csak közös költség, ami a társasház működés és alapvető karbantartási díjait tartalmazza.

Jellemzően kis lakásszámú társasházaknál, ahol csak az alapvető működéshez (társasházi világítás, szemétszállítás, közös vízhasználat kerthez) szednek havi fix költséget a tulajdonostársaktól. Néha nem is annyira fix. Előfordulhat, hogy kis lakásszámú házaknál havonta újra számolják a költségeket és szétosztják lakásonként.

2.Közös költség+felújítási alap, ami a társasház működésén felül már a komolyabb felújítási munkák költségeire képez megtakarítást (pl. új lift, tető javítás, lépcsőház teljes felújítása, önerő egy homlokzat felújításra, stb.).

Ez egy igen gyakori kombináció, mert a társasházak legnagyobb problémája az elavulás és az ezzel járó korszerűsítés költségei. Ezzel hamarosan részletesen foglalkozunk.

3. Közös költség+felújítási alap+víz/fűtés/melegvíz szolgálatások

Előfordulnak olyan új és régi társasházak, ahol a közös költségben van „valami”. A klasszikus kérdés egy magasabb közös költségnél, hogy "Mit tartalmaz?". Ahol nincs vízóra, ott pl. a korlátlan hidegvíz fogyasztás van benne. De ugyan úgy lehet benne házközponti fűtés esetén havi fix fűtésdíj is. A fűtésdíj lehet két tételben szedve nyári és téli fűtésdíjként, de a lényegen nem változat. Akkor is fizetni kell, ha nem használja senki sem a lakást, így válik pont olyan költséggé, mint maga a közös költség.

Lakásonként kell fizetni és nem fogyasztás alapon, hanem csak azért, mert tulajdonosai vagyunk a lakásnak.

Próbálkoznak mérőket tenni ilyenkor a radiátorokra, amit utána éves alapon elszámolnak. Ez a lényegen megint nem változtat, mert ettől még fűtésátalányt kell fizetni havonta, csak a végén lehet nem járunk annyira rosszul, mint ha nem lenne mérve. De még mindig vannak korlátlan melegvíz szolgáltatással is házak, amik nem távhősök, pl. Budapest V. kerületében. Az ilyen házakban a melegvíznek bizony „ára van”, mert nem a fogyasztást fizetjük meg, hanem a rendelkezésre állást. Vagyis azt, hogy 24 órában van melegvíz.

Minél több szolgáltatás van a közös költségben az annak megfelelően emelkedik is. Ez viszont nem jelenti azt, hogy minden relatíve magas közös költségben van szolgáltatás. De még azt sem, hogy az egyformának tűnő tárasházakban a közös költségek is hasonlóak lennének. A közös költség Budapesten egy igazi aknamező.

A helyzet ne legyen olyan egyszerű, akár egy társasházon belül is akadhatnak különböző közös költségek. Ha egy házban van központi fűtés és melegvíz, amiről néhány lakás már levált időközben ,akkor a levált lakásoknak más közös költsége lesz. De ugyan úgy eltérés van egy társasházon belül a vízórás és a vízóra nélküli lakások közös költsége között is.

Tehát még házon belül sem biztos, hogy homogén a közös költség négyzetméter alapon, amire vásárlóként nem árt odafigyelni és rákérdezni.

Igazán lutri az új társasházakban van. Itt a beruházók előszeretettel alacsonyabb közös költséget kommunikálnak a marketing anyagiakban, mint amivel később a tulajdonosok szembesülnek.

Vagyis nincs rá garancia, hogy egy nemlétező házban annyi lesz a közös költség, mint amikor az adásvételi szerződést aláírtuk. 20-30 %-kal magasabb díjak elég gyakoriak, amit nem lehet megreklamálni, csak lenyelni.

A társasház-közös képviselet-közös költség háromszög Budapesten nagyon nagyon sok konfliktus forrása. Most mi az egyik legkevésbé ismertet emelnénk ki. Ez pedig a társasházak felújítási alapja, ami része kellene, hogy legyen minden társasház közös költségének, de sajnos nem része. Sok új társasház is úgy alakul, hogy az első 5 évben nem gyűjtenek felújítási alapra, mondván minek, új a ház, minden garanciális. Csak amikor a garanciális munkákat nem végzi el senki, mert a garanciát vállaló cégek már rég fel lettek számolva, akkor majd mehet a fejkaparás. Szóval az új társasházak és közös költségük is tele van sok kérdőjellel. Viszont a régebben épült és főleg a nagyon régi belvárosi házak elképesztő történeteket tudnak produkálni. Vevőként utólag szembesülni egy nem várt kiadással – csak azért mert előtte évtizedekig elhanyagolták a házat – az minden lakásvásárló rémálma tud lenni.

Az elhalasztott felújítások költségét az aktuális tulajdonosok fizetik meg.

Az én házam az én váram egy társasházban teljesen más értelmet nyer, mint egy önálló kertes házban. Egy társasházban lehet nagyon szép a lakásunk, azt érezzük magunkénak, de a társasházra minden forintot sajnálunk:

1. Főleg akkor, amikor igazságtalannak érezzük a hirtelen megemelt felújítási alapot, ami lehet az alap közös költség 50-100 %-a is. Ez pedig gyakorlatilag a közös költség megduplázását is jelentheti.

2. De előfordulhat olyan helyzet is, amikor nagyösszegű befizetést kérnek – több havi közös költséget – felújítási munkákhoz.

Egyik sem lenne kellemes érzés, ha egyik nap boldog lakásvásárlóként ezzel szembesülnénk, hogy a saját tulajdonú lakás nem csak öröm, hanem bosszúság is lehet egy társasházban.

A bérlakás-privatizáció paradoxona

Ez sok évtizedes múltra tekint vissza. A bérlakás-privatizáció paradoxonaként emlegetik. Olcsón lehetett saját lakáshoz jutni Budapesten is a 90-es években, aminek ma ez az ára. A saját tulajdon öröm, a fenntartási költségek viselése már nem.

Az állam nem csak a lakásokat adta oda „ajándékba”, hanem az elhalasztott felújítások költségét is a lakástulajdonosokra terhelte. Ők pedig ha tudják más vállára teszik át a terhet. Ha azok éppen mi vagyunk, akkor borzasztóan dühösnek érezhetjük magunkat.

Nagyon sok régi ház tele van problémákkal Budapesten. Pont azokon a területeken, ami az elmúlt években olyan sokat drágult, de egyébként is mindig a figyelem középpontjában van. A lakásárak nem mutatják meg a belvárosi társasházi problémákat. Vevőként nekünk kell, saját magunknak, eldönteni, hogy az adott társasház a jövőben is megfelel-e majd az elvárásainknak.

Nem csak lakást vásárlunk, hanem tulajdonosok is leszünk egy társasházban.

Hiába leszünk friss tulajdonostárs, a társasház költségei és problémái az adásvételi szerződés aláírásától kezdve visszamenőlegesen is a mi pénztárcánknak fájhat. A megfelelő lakás kiválasztása mellett a megfelelő társasház kiválasztása ezért legalább ilyen fontos. Mindazok a vásárlók, akik csak és kizárólag a lakásra fókuszálnak, könnyen csalódhatnak. Egy jó és szép lakás, lehet egy rémálom társasházban, ami továbbra sem egyszerűen az esztétikai problémákat jelentik, hanem az egyre halmozódó felújítási költségeket. Az „átlagos állapotú” társasházak nem átlagos problémákat rejthetnek.

A bérlakás-privitázóció paradoxona és más lakáspiaci összefüggések:

lakáspiac lakásárak közös költség társasház Budapest Ingatlanműhely
Budapesti lakáspiac elemzése 2015 tavaszán - Amiről jó tudni!

Kép: budapest-hungary, Instagram

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Magas nekünk ez az építészet

újlakáspiac lakáspiac építészet magasházak modern társasházak Market Square Tower Houston Texas USA Ingatlanműhely

Unalmasnak érezhetjük az új társasházakat. Valahogy nincs bennük semmi plusz. De ez nem csak nálunk probléma, amiről tavaly februárban arról elmélkedtünk, hogy akár ilyen társasházak is épülhetnének nálunk. De nem épülnek. Sokkal funkcionálisabbak, amiért egy éve a kertes házaknak akartunk új értelmet adni. De úgy is megfogalmazhatnánk, hogy 100 év múlva nem fogják őket mutogatni, hogy milyen szépek. Mi teszi különlegessé a ma építeszetét? Nehéz lenne kiindulni az itthoni példákból, de meg kell próbálni. Nálunk szinte minden esetben a környezet, az elhelyezkedés egy ingatlanfejlesztés sikerének az alapja. Van egy jó adottságú telek, akkor az már „prémium” életkörülményeket jelent – legalábbis a lakáshirdetésekből ezt üzenik nekünk a marketinges és értékesítő ingatlanosok. Pszichésen hatnak ezek a telkek a vásárlókra, fejlesztőkre, de magukra a gúzsba kötött építészekre is. Budapesten régen épült 15 emeletes társasház. Magasabb pedig még soha. Érdekes üzenete van még ma is, hogy templomoknál, mint a 83 méter magas Szent László-plébániatemplom, 78 méter magas Mátyás-templom és a 76 méter magas Árpád-házi Szent Erzsébet-plébániatemplom, valamint az Országháznál magasabb épületet „elvből” nem építünk Budapesten. A hetvenes évek második felében épültek magasnak számító épültek Magyarországon, amik nem lehettek magasabbak sem a Parlamentnél sem a Szent István Bazilikánál. 1975-ös szolnoki 81 méter magas toronyház és az 1976-ban épült SOTE 89 méter magas épülete. (Megjegyzés: az alábbi kép nagyobb változata a linkben megtalálható)

újlakáspiac lakáspiac építészet magasházak modern társasházak Market Square Tower Houston Texas USA Ingatlanműhely
Jobb szélen a SOTE épülete, mellette az 1931-ben épült Empire State Building

Gond lenne a magasházakkal?

Műszakilag biztosan nem. Mi elzárkóztunk ettől a világtól, bezárkóztunk a mi kis világunkba. Még a 10 emeletes panelházakat is túl magasnak éreztük. Ezért épültek az elmúlt 20 évben inkább csak 9 emeletes új társasházak, köszönhető a panelház-fóbiánknak a 10 vagy annál magasabb lakóépületek esetében. Sokáig élt az az íratlan szabály, hogy egy 10 emeletes panelházban az 5. emeletig szabad csak lakást venni. Attól feljebb olcsóbbak is voltak. A 5.-10. emeletek között sokszor nincs jó fűtés és melegvíz-rémisztgettük magunkat. Aztán az elmúlt 20 évben a tárasházaknál megjelentek az emeletfelárak. Minél magasabban van egy új lakás az annál drágább. Teljesen egyforma lakások emeletárai súlyos milliókat jelentettek a vevőknek, amit az eladók kíméletlenül érvényesítettek is. Újra sikk lett a magas emelet, életérzés a legfelső szint. Nyoma sincs már a panel-fóbiának, sőt reneszánszukat élik a panelházak. Az új társasházak tervezésnél is elkezdték másolni a panelházakat a lakások elosztásában, ami még ma is mintaértékű. De nem csak panelházak épültek, hiszen a hetvenes években csúszózsalus technológia és népszerű lett itthon , ami egy 1913-ban USA-ban szabadalmaztatott építkezési eljárás. Ezeket csúsztatott zsalusnak hirdetik a tulajdonosaik, de nálunk egy kalap alá veszik a panelházakkal. Olyannyira, hogy az ilyen épületek is résztvesznek az országos panelprogramban. A mai építkezési módszer alapjának tekinthető a csúszózsalus építési eljárás, amikor a házépítők nagy barátja a beton lett.

újlakáspiac lakáspiac építészet magasházak modern társasházak Market Square Tower Houston Texas USA Ingatlanműhely
14 és 28 emeletes társasház a Kopaszi gáton, Forrás: Budapart.hu

Magasház-fóbia

Ha pedig a mába tekintünk azt láthatjuk, hogy építenek 14 emeletes (kb. 50 méter magas) társasházakat is Budapesten – melyeket már árulnak. De épülni fog egy 100 méter magas társasház is, ami 28 emeletes lesz. Bár tudjuk, hogy nálunk hamarabb vált ki vitát egy épület magassága, mint építészeti értéke, azért ez az épület sem fog bevonulni az építeszeti történelem könyvekbe, ahogy a hetvenes évek remekei sem. Nem a világ előtt, hanem vészesen a világ mögött lemaradva építkezünk. A magas – még egyszer hangsúlyoznánk a magasság-fóbiát – épületektől féltik Budapest látképkét. A csodálatos Dunakorzó azzal a három igénytelen szállodával nem rontja. A Várban a 2. vilgábháború bombázásai után épült panelházak, a Hilton épülete sem rontják. A panelerdők sem rontják és a hetvenes évek magas házai sem, amiből még akad egy-kettő Budapesten. Ezek már mind a városkép részei. Majd úgy néz, hogy negyven évvel később, az új magasházak már nem férnek bele ebbe az amúgy is igen eklektikus városba. Se nem fognak hozzáadni se nem fognak elvenni a város építészeti hangulatából. Ez egy ilyen város egyelőre, ahol nem születik emblematikus épület magasságtól függetlenül. A Budapest körszálló sem tájidegen ott ahol van, ahol minden épület alacsony és az is egy csúszózsalus remekmű a budapesti hatvanas évek építészeti csodáiból. Megmutattuk a világnak, hogy mire vagyunk képesek, mi magyarok, mert az építeszeinkről a mai napig azt tartjuk, hogy olyanok mint az orvosok: tudnak gyógyítani a piruláikkal. A körszálló helyszíne és a környezet diszharmonikus kapcsolata akkor éppen nem annyira számított, mint ma amikor az építészek egy része haját tépi, arcát mardossa, hogy milyen élhetetlenné válhat a város, ha felfelé kezdünk el építkezni. Szóval úgy 150 évvel lemaradva mi is építünk 100 méter magas lakóépületet Budapesten, amit tekintsünk úttörőnek, ahol a megvalósúlás még mindig fontosabb, mint az építészeti céljai. Erkélyek nélkül úgy néz ki, mint a legtöbb irodaház Budapesten. Szóval építészeti munkának nem tekinthető. Ettől csak formabontóbb és világszínvonalúbb, ütősebb és izgalmasabb magas társasházakat kívánunk Budapestnek az elkövetkező 150 évben.

újlakáspiac lakáspiac építészet magasházak modern társasházak Market Square Tower Houston Texas USA Ingatlanműhely
Market Square Tower, Houston, Texas, USA, ahol van erkély

A Daily Mail cikkét használjuk forrásnak, ahol néhány napja jelent meg ez a tetőmedencés magasház, ami nem csak magas, hanem van stílusa is. Mindig is izgatott minket, hogy nálunk miért nem lehet így építkezni. Ezt az építészeti gondolatot, mint ha nálunk nem értenék meg, ezért felhasználni sem tudják. Úgy tűnhet meg van a mi építészetünknek is a maga gondja, baja. Segítsünk magunkon, mert senki sem fog. Ezért álljon itt egy inspiráló épület. A kezdő kép, megadja a vizuális kapcsolatot az épülettel. Madártávlatból sem egy csúnya lány, ha a látványtervet nézzük.

újlakáspiac lakáspiac építészet magasházak modern társasházak Market Square Tower Houston Texas USA Ingatlanműhely
Társasház, de nem funkcionális épület

Ez egy mai példa, hogy mivel is lehet feldobni egy magasházat. A természeti képződményekben is rend van, de  közben irracionálisak is. Markáns természeti miliő, amibe bele lehet olvadni, vagy ki lehet emlekdeni. Az utóbbit válaszották, ahol igaz, ez majd kétszer olyan magas, mint a Kopaszi gáton a 100 méter magas ház, amiért nálunk még keresztet vetnek maguk előtt a város vezetői és az építészszakma hangadói - de sebaj, az ördöggel a Rolling Stones óta lehet cimborálni.

újlakáspiac lakáspiac építészet magasházak modern társasházak Market Square Tower Houston Texas USA Ingatlanműhely
Nem csak teraszok vannak, de még egy tetőmedence is

Az első 100 méter magas budapesti társasházban nem lesznek teraszok. Ez az épület pedig nem csak teraszokkal, de medencével is megajándékozza a lakóit.

újlakáspiac lakáspiac építészet magasházak modern társasházak Market Square Tower Houston Texas USA Ingatlanműhely
Stílusos tetetőresz a 42. emeleten

Itt is meglátszódnak azok a finom részletek. Hiába hatalmas az épület, hiába magas, minden porcikája ki van dolgozva és jól átgondolt. Nagyon hiányzik ez Budapestről, nagyon-nagyon hiányzik.

újlakáspiac lakáspiac építészet magasházak modern társasházak Market Square Tower Houston Texas USA Ingatlanműhely
Nem ördögtől való gondolat így építkezni

Azt mondják, csak attól félünk, amit nem ismerünk. Ezért itt az ideje megismerni a magasházak építési szokásait. Nálunk ennek nincsenek hagyományai, nem tudunk mihez viszonyítani, nincsenek gyökerek.  Bátran sétálhatnánk ezen az úton, ahogy ezen a videón a tetőmedencében. Csak természetesen, könnyedén,  tériszony nélkül.

Forrás: Daily Mail

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Barátok közt, avagy étterem egy társasházban

társasház társasházi törvény közgyűlés közgyűlési határozat közös képviselet lakáspiac ingatlanpiac Magyarország Ingatlanműhely

Ha a társasház alatt van üzlethelyiség, eljöhet a nap, amikor valamilyen vendéglátó helyiséget szeretnének ott nyitni. Egy lakóközösséget megoszthatja melyik szolgáltatás hasznos melyik nem rájuk nézve. Vitákat, állandó feszültséget jelenthet, főleg ha előtte sosem volt a házban ilyen szolgáltató. A ház körül a forgalom megnőhet, nehezebb lehet parkolni, több ember mozoghat, beszélgethet. A példa adott és nagyon is élő. Étterem akar nyitni ott, ahol eddig egy csendes és láthatatlan cég működött. Egy étterem, mely főzni akar (hideg-meleg konyhát üzemeltetni), ezzel felmerül a szagok és a szemét problémája is. A lakók elkezdenek aggódni, „hallucinálnak” és mindjárt túlvilági poklot vízionálnak a ház körül. A társasház közös képviselete nyomás alatt van, így mindent elkövet, hogy lehűtse a kedélyeket, elébe menjen a káosznak. Azon kívül, hogy közgyűlést tart és minden felmerülő kérdésre választ próbál adni, a jogi háttérről is tájékoztatja a lakókat. Állásfoglalást kért a Társasházkezelők és Közös Képviselők Országos Szövetségének Elnökétől, Jogászától. A közös képviselet kérdései és az Elnök Asszony válaszai:

"1.Szükséges-e a tulajdonos közösség (közgyűlési határozat) határozata arra, hogy a képviselet a hozzájárulási nyilatkozatot aláírja, megadja az étterem üzemeltetéséhez, vagy ezen esetben (mivel vendéglátó megjelölési ingatlan) elég csak a képviseletnek aláírnia közgyűlési határozat nélkül?

A Társasházi törvény (Ttv) 18. § (1) bekezdés szerint a nem lakás céljára szolgáló helyiségek megváltoztatott használatához a közgyűlés hozzájáruló határozata nem szükséges és az engedélyhez nem kötött építési munkák esetén sem alkalmazni a 21. § (1) bekezdését. Továbbá a Ttv. 18. § (3) bekezdés b) pontja tartalmazza azokat az eseteket, amikor a közösség kifogással élhet, étterem esetén pl. a szemét elhelyezés szokott gondot jelenteni, valamint az ételszag, ha nem megfelelően tervezték meg az elszívást.

2. A tulajdonosok teljesen megvétózhatják-e ezen albetét meleg-hideg konyhás étterem megnyitását, ezzel ellehetetlenítve ezen albetét bérbeadását, eladását?

Miután nem kell hozzá közgyűlési határozat, így nem akadályozhatják meg, de a működés során fellépő zavarok miatt bejelentéseket tehetnek. Ezért kellene lehetőleg minden konfliktus forrást írásban rögzíteni és még most megoldást találni a tulajdonosok által tett kifogásokra."

Összefoglalva, a lakóközösség tehetetlen, ha az étteremtulajdonos minden szabályt betart. Panaszkodni és elégedetlenkedni mindezektől függetlenül lehet. A társasházi élet a szoros egymás mellett élésről szól, amiben a bérlők mellett utálhatjuk éppen a házban és a ház alatt üzemelő különböző vállalkozásokat is. Egy jó étterem egy társasház alatt nem csak kellemetlenségekkel és kompromisszumokkal járhat együtt. Lehet hozzáadott értéke is, ami akár a házban lévő lakások árában is érvényesíthető. Egy jó étterem környezete szinte mindig rendezett, hangulatos. Élettel tudja megtölteni az amúgy nagyon unalmas hétköznapi életteret. Érdemes lehet elgondolkodni azon lakóként hogyan nyerhetünk ezzel. Azok a társasházak a sikeresek, ahol képesek közösségként működni. A társasházak attól lehetnek mégjobbak és élhetőbbek, ha a lakói nem csak a saját lakásukkal foglalkoznak, hanem magával a házzal is.

A társasházban nem csak tulajdonosok, hanem bérlők is élhetnek:

társasház társasházi törvény közgyűlés közgyűlési határozat közös képviselet lakáspiac ingatlanpiac Magyarország Ingatlanműhely
Miért utáljuk a bérlőket?

Kép: Restaurant Padrinos by Fernando Ortiz Monasterio, Mexikóváros, Mexikó Forrás: Instagram

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Tovább

A falak tudnak beszélni

családon belüli erőszak zajos szomszéd társasház állatkínzás police.hu Budapest Magyarország Ingatlanműhely

Akik társasházban élnek legalább egyszer már biztosan hallottak veszekedést a szomszédból. De legalábbis, ha velünk még nem történt meg, valamelyik ismerősünktől már biztosan hallottunk bizarr történeteket. Ajtócsapkodás, kiabálás, törés és zúzás, akár tetlegesség. A társasházi élet félig meddig egy nyitott könyv. Úgy élnek egymás mellett az emberek, hogy közben akarva akaratlanul együtt is élnek. Vannak csendes és egyáltalán csendesnek nem nevezhető szomszédok. Most az teljesen mindegy, hogy egy lakó bérlője a lakásnak, szívességi lakáshasználó vagy éppen a tulajdonosa. A zajos vagy hangos életet élő embereket nem az különbözteti meg egymástól, hogy milyen jogviszonyban állnak a lakással.

A zajos szomszédokra, ha az elég zavaró már, biztosan ki fogják hívni a rendőröket. Most nem arra gondolunk, hogy valakit az zavar, hogy a szomszéd lakásban milyen hangosan szól a tévé, mikor megy a mosógép vagy éppen mennyire hallgatnak hangosan zenét. A zajos szomszéd alatt most családi veszekedéseket, ordenáré vitákat értünk. Persze egy kontroll nélkülivé váló, féktelen házibuliban is váratlan vendégek lehetnek a rendőrök. A veszekedő szomszédok viszont gyakoribb jelenség egy társasházban, mint a bulizó fiatalok. A családon belüli erőszak legtöbbször nőket, gyerekeket érint. A családi veszekedések egy újabb fejezetére hívta fel a figyelmet a police.hu tegnap este, amit ma délelőtt az origo.hu is megírt, igaz jól elrejtve a többi hír között. A „nő verve jó” morbid humor a magyar társadalomban. De az, hogy egy családi veszekedésben valaki egy kölyökkutyát bántalmazzon, mert éppen szentimentális tájfun csapott le a párkapcsolatára, az azért elég szokatlan.

családon belüli erőszak zajos szomszéd társasház állatkínzás police.hu Budapest Magyarország Ingatlanműhely
Kép: police.hu -  A kölyök kutya lett a családon belüli erőszak  áldozata

A mindennapos családi veszekedésekre kiérkező rendőrök, nem bántalmazott gyereket vagy nőt találtak a lakásban, hanem egy 2 hónapos husky kölyköt. Az ember fel is teszi magában a kérdést, hogy mit véthetett a kiskutya, amiért rajta vezetett le a dühét a férfi?!? Biztosan a nőé volt, így bűntette a párját a valamiért nagyon csalódott férfi. Sosem fogjuk megtudni, csak a helyzet pikantériáját adja meg. Érzelmi zsarolás áldozata tud lenni legtöbbször a gyerek is a családban. Most éppen a kutya volt a kisgyerek, mert sok kutyatartó a saját gyerekeként viszonyul a kedvencéhez, családtagnak teknti. Egyszerű támadási pont, így könnyen áldozattá is válhat. De nem is akár hol történt. Nem a dzsumbuj közepéből látunk életképet, ahol az állatkínzás akár jó hecc lehet néhány frusztrált alaknak. Ez bizony Budapest közepén, a klasszikus belvárosban, az 5. kerületben történt, ami a legdrágább budapesti kerület, ha ott akarunk valamiért élni.

A pénz nem boldogít és nem szűri meg a szomszédokat sem. Drága környéken sincs nyugalom vagy biztonság, ha még  a lakáshirdetésekben ezt az illúziót is hirdetik.

Kutyatartók mindenhol vannak, zajos és veszekedő szomszédok is. Egyesek szerint a lakásban kutyát tartani már önmagában állatkínzás. Egy kis védtelen kutyakölyköt bántalmazni viszont mindenki szerint az. A belváros drága utcái és házai lehetnek ugyan úgy elérhetetlenek egyeseknek, mint visszataszítóak másoknak. A falak viszont tudnak beszélni az ott élőkhöz, akik a lakásárak giccses csillogásán túl tragikus emberi történetekről és sorsokról hallhatnak a körfolyosós társasházak zárt világában.

Kép: woodworking_art

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Ilyen új társasházak is épülhetnének

szép házak designporn modern társasházak új építésű társasházak

A CSOK szabályozása még várat magára. A részleteket még mindig nem ismerjük. Eddig a CSOK-láz csak a lakásárakban jelent meg. Ha már úgy is drágák lesznek az új lakások,  akkor lehetnének már szép házakban is. Egy dubai cég ötleteit mutatjuk meg, amik akár lehetnének Budapesten is, mert nem magas épületekről van szó.

Például nálunk még teljesen hiányzik a tetőteraszok valódi kihasználása, közösségi térré formálása. Elpazaroljuk ezt a jól kiahasználható nagy teret.

A lépcsőházakra is több figyelem kerülhetne. Az elmúlt másfél évtizedben épült tömbházaink lépcsőházai inkább csak funkcionálisak, miközben lehetnének akár ilyen inspirálóak is.

szép házak designporn modern társasházak új építésű társasházak

Ha már annyira büszkék vagyunk Budapesten a historikus építészetre, lehetnénk büszkék a modern, kortárs társasházainkra is, ha hasonlóan szempont lenne a kor esztétikai igényeinek megfelelni.

szép házak designporn modern társasházak új építésű társasházak

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Otthonbiztosítás: kérdések és válaszok

otthonbiztosítás lakásbiztosítás kárbejelentés kárszakértő kárigény társasház biztosítás

Minden csak idő kérdése, mondják a biztosítók. A társasházi lakástulajdonosok tudják, hogy ez zárt „kényszer” közösségekben mennyire igaz. Mégis, a lakásbiztosítások aránya évről évre csökken Magyarországon, annak ellenére, hogy a költsége nem igazán magas. Havi kb. 1000-5000 Ft plusz ráfordítást jelenthet, lakástól, társasháztól és ingóságoktól függően. A csökkenő lakásbiztosítások mögött meghúzódhat egy érdekes és meglehetősen bosszantó jelenség. Nevezetesen, nekünk kell sokszor megvívni a csatát a biztosítóval, ha káresemény történik. Nem lehetünk 100%-ig biztosak abban, hogy a biztosító nekünk a legjobbat akarja. Van egy fajta érdekellentét a biztosító és ügyfelei között. A biztosítók szeretik előre megtervezni azt a kárösszeget, amit évente kifizetnek. Lesznek jobb és rosszabb éveik. Ha a mi káreseményünk pechünkre egy biztosítót éppen túlterhelő évben történik, biztosak lehetünk benne, hogy jönnek majd a kárszakértői kifogások és a mellébeszélés.

otthonbiztosítás lakásbiztosítás kárbejelentés kárszakértő kárigény társasház biztosítás
Forrás: MABISZ

A víz az úr

Társasházi lakásoknál a legtöbb káresemény vízzel kapcsolatos. Ezek származhatnak csőtörésekből, tető problémákból, dugulásból és néha gondatlanságból is. Egy érdekes probléma forrás tud lenni a fürdőszoba és ezen belül is a kád környéke. A kád alatt sokszor nincs burkolat. Ezért ha a kád körüli szilózás sérül, elöregszik, akkor vizet engedhet maga mögé. Apró problémának tűnhet, de egy idő után a szomszéd mennyezetén megjelenik a folt. A fürdőkád persze még rejthet további meglepetéseket is. A túlfolyónál, ha éppen nincs jól rögzítve a kádhoz (kilazulhat, vagy a gyerek játszik, esetleg sosem rögzítették jól), akkor mellette/körülötte is leszivároghat a víz a kád alá, újra foltot eredményezve az alsó szomszédnál. Ma már egyre ritkább, hogy a biztosítók „foltokra” állapítanának meg kárösszeget. Ilyenkor ugyanis az egész helyiség kifestésének költségét figyelembe kell venniük. Azért vannak trükkös kárszakértők, akik el akarják bagatelizálni ezt a kérdést, ha úgy érzik megtehetik. Nem szabad elfogadnunk a kárszakértő által ajánlott arrogánsan alacsony javítási költséget, érdemes úgy megállapodni, hogy számla szerin, utólag térítse azt meg a biztosító. A kárfelvételnél is oda kell figyelni arra, hogy minden kár és annak javítási módja – pontos költségek megnevezése nélkül – rögzítésre kerüljenek. Erre tudunk utólag hivatkozni, hogy a számlán szereplő tételek, miért indokoltak.

otthonbiztosítás lakásbiztosítás kárbejelentés kárszakértő kárigény társasház biztosítás

A trükközések persze nem érnek itt véget, mert ma egy konyha+nappali elég nagy tér ahhoz, hogy baj történjen benne. Ha pl. itt történik ázás, előfordulhat, hogy a parketta vagy a fali csempe sérül. Laminált parkettát sem lehet „foltban” javítani, csak egyszerre kicserélni az egészet. Ilyenkor egy komplett parkettázás költsége fogadható csak el a biztosítótól. Ha elázott a konyhafal, csempék hullottak le, bontani kell a fürdőszobában, akkor azokat „kókány” módon már nem raghatjuk vissza, ha még a kárszakértő így is gondolja.  Csempét csak egyszer teszünk falra. A biztosítók persze minden ilyen esetben (csempe és parketta) törekszenek a költségek minimalizálására, mert a sérüléshez képest nagy a kár szakszerű javításának a költsége. De még véletlenül se hagyjuk magunkat megvezetni azzal, hogy elfogadjuk a kárszakértő érvelését és aláírjuk a jegyzőkönyvet. Ha úgy érezzük, hogy be akarnak csapni minket, akkor annak adjunk hangot. Ezek különösen akkor égető kérdések, ha nincs saját lakásbiztosításunk és a társasház tömbbiztosítása fedezné a károkat. Ilyenkor ugyanis előszeretettel „spórolnak” a biztosítók, megosztva a károk költségeit a károsultak között. Lehetnek nyertesei és vesztesei a történteknek, minden azon múlhat, hogy ki hogyan képviseli a saját érdekét. Akit kihasználhatnak, azt ki is fognak használni a biztosítók.

Társasházi biztosítás

Ma már szinte alapkövetelmény, hogy minden társasháznak legyen saját biztosítása. Leggyakrabban, a lakások is biztosításra kerülnek egyúttal, nem csak a közös területek. Erről érdemes minél előbb tájékozódni, amikor egy társasházban lakást vásárolunk. Néha a lépcsőházban is ki vannak függesztve a társasház biztosításának adatai, a biztosító nevével, a kapcsolattartó elérhetőségeivel és a kötvényszámmal együtt. Minden biztosítási részletet, szolgáltatásokat, jobb minél előbb alaposan megismerni és ezek alapján dönteni, hogy milyen típusú saját otthonbiztosítást kössünk. Az ilyen társasházi biztosításoknál, a lakások között nem tesznek különbséget, így alulbiztosított lehetett az ingatlanunk, ha átlagon felüli állapotban (minőségű) van.

Önálló otthonbiztosítás

otthonbiztosítás lakásbiztosítás kárbejelentés kárszakértő kárigény társasház biztosításElőször annál a biztosítónál ajánlatos érdeklődni önálló lakásbiztosításról, ahol a társasház is biztosítva van, mert kedvezményekkel hálálhatják ezt meg. Illetve, ha káresemény történik, nem csak a társasház biztosítása alapján számíthatunk kártérítésre, hanem, a saját lakásbiztosításunk alapján is. Ez nem azt jelenti, hogy ugyan azt a kárt kétszer is megtérítik, hanem csak azt, hogy egy tejes hideg vagy meleg burkolatcsere költségét együtt a társasházi és önálló biztosításunk már állni fogja. Ha a társasházi biztosítás nem fedezné az összes költséget, a mi biztosításunk a különbségre nyújtana fedezetet. Ez kimondottan üditő lehet, ha egy frissen felújítot lakásban történik baj a szomszéd gondatlanságából, vagy a társasház műszaki hibájából. A mi biztosításunk emellett a mi lakásunk által okozott károkat térítheti meg másnak. Például egy víznyomás alatt lévő sarokcsap, vagy egy flexicső elreped, eláztatva a mi lakásunkat, illetve a szomszédét, mert pl. nyaralunk és akár ez több napig tartó folyamatos ázást jelent. A társasházi biztosítás az általunk, lakásunk gépészeti/műszaki hibáira nem terjed ki. Ha pedig baj történik, a szomszéd be is perelhet minket, ha kárát nem tudjuk megtéríteni. A lakásbiztosítás ezért elsősorban, nem a lakásról szól, hanem leginkább a mi felelősségünkről, amivel egy közösségben mindig számolunk kell.

Játék az egész világ

Sajnos azonban, a biztosítók törekednek „játék elméletben” (Game Theory) ismert „látszat” win-win megoldásokra, mert akinek nincs lakásbiztosítása, az a társasházi biztosítás minden egyes forintját „ajándéknak” tekintheti, függetlenül attól, hogy a havi közös költségeben, minden tulajdonos/lakó, kiveszi a részét a társasházi biztosítás költségeiből. Ilyenkor a károsult is könnyen úgy érezheti, hogy a kevesebb kárösszeg is jobb a semminél. A biztosító fizet is és nem is, hiszen fizet annyit, hogy a károsult elfogadja, de nem fizet annyit, amennyi a kár helyreállításának valódi költsége lenne.

otthonbiztosítás lakásbiztosítás kárbejelentés kárszakértő kárigény társasház biztosítás

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Tovább

Panelprogram

társasház lakótelep panelház lakópark panelprogram lakáspiac panellakásÚjratöltve reneszánszukat élik a sokáig alulértékelt panellakások, miközben a hátrányaik a társasházi létforma kritikája csak. Csak panelprobléma nincsen. Ami zavar valakit egy panellakásban, az minden más lakástípusban is meg fogja találni azt a rejtett hibát.

Lakótelep vagy lakópark

A panellakások az eredetileg szánt tömegek helyzete miatt jó tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkeznek Budapesten. A környezetük parkosított, a házak között annyi hely van, hogy azt ma sok városrendezési terv is megirigyelhetné. Minden szoba ablaka szabad térre néz, nincs olyan, hogy „udvari kilátás”. Ezért a panellakások fényviszonyai jók. Több panellakásból akár szép kilátás lehetséges, ami a magasabb emeleteken akár már értékkel is bírhat. A magas emelet fura kritikája is egy idejét múlt gondolat, mert az elmúlt 15 évben épült lakásoknál a magasabb emelet mind előnyt jelentett. A panellakásoknál mégis szeretik kritizálni, hogy ki akar 10.-en lakni? A Marina Parton a 9. emeleten meg egy vagyon a lakás. A példa persze talán túlzó, de a panellakások, és a mai társasházi lakások pontosan ugyan azokat a célokat szolgálják ki, ugyan úgy. Tömegigényt elégítenek ki a maguk módján. Attól, hogy lakóparkra neveztük át a lakótelepeket, attól még semmi sem változott. A legnagyobb különbség a teremgarázsok megjelenése. De nincs panelház lift nélkül, ahogy egy mai ház is elképzelhetetlen ma már e nélkül.

Valóságshow hősök

A panellakásokról az első degradáló gondolat az, hogy jobb mint egy valóságshow. A szomszédok életét könnyedén lehet hallani. Erre sajnos szinte bármilyen társasház képes, mert a magyar hangszigetelési kultúra olyan amilyen. Így lehet venni Duna-parti luxuslakást vagy egy panelt, a szomszédokat pontosan ugyan úgy lehet hallani ezekben is sajnos. Lehet az 100 éves régi ház a belvárosban, budai villalakás, egy vadonatúj társasházi lakás Budán vagy Pesten, a hangszigetelés kérdése szinte sehol sem megoldott. Az, hogy valahol csendesek a szomszédok, nem jelenti azt, hogy ott jó a hangszigetelés. A társasházi létforma egyik komoly kihívása, amikor akarva akaratlanul valóságshow hősök leszünk. Egy lakás megvásárlásával a szomszédokat is megvesszük. Nem csak azokat, akik most ott élnek, hanem mindazokat, akik ott fognak élni még. A lakóközösségi nehézségek sem csak a panelházak sajátosságai. Nagyon sok probléma lehetséges újházakban is. A lakóközösség minősége sajnos, nem a lakásáraktól függ. A hülyeség, ostobaság, rosszhiszeműség nem anyagi helyzet függő. Nagy meglepetést is tud okozni, amikor egy elitházban több kockázat van, mint egy panelházban. A soklakásos forma sem a panelházak egyedisége. Sok lakóparkban pontosan ugyan úgy, ha nem több lakás és annak tulajdonosa él együtt társasházi formában.

„Panelprolik” likvid és jól hasznosítható vagyona

Idén lett igazán hangos a média, amikor újra felfedezte magának a panellakásokat. Egy valamit magára adó portál már többször is lehozta, hogy a panellakások gyorsan értékesíthetők, nagy rájuk a kereslet és az áraik is legdinamikusabban változtak az elmúlt másfél évben. Ez is csak azért van, mert az a 780 ezer panellakás, ami Magyarországon épült, évtizedekig alulértékelt volt. Mert megvetett lakhatási forma, lenézett. Panelben élni szinte a szegénységi bizonyítvány kiállításával volt egyenlő. Panelprolinak is csúfolt lakástulajdonosok és azokban élők, ma mégis a lakáspiac csúcsán érezhetik magukat. Kiderült a 21. századi lakáspiac sokkal komolyabban veszi a panellakásokat. A ló túloldalára nem érdemes átesni. Mert lehet látni sok dupla áron kínált panellakást. Amivel nincs semmi baj, más lakástípusoknál is elő-előfordul az ilyesmi. Egy duplaáron kínált téglalakásnál senki sem veri ki a biztosítékot. Bezzeg a sz@r panel tulajdonos nehogy már bepróbálkozzon, hiszen neki erre még joga sincs – olvasni néha a felháborodott kommenteket. Pedig egy panellakás nagyon jó térkihasználású, jó elosztású és egyben jól átalakítható, modernizálható a mai kornak megfelelően. Sokan már temették a panelházakat, miközben egy kívül belül felújított panelház igenis vonzó termék a piacon. Egyre több panelház szépül meg. A lakások is egyre szebbek benne. Ideje lenne már új szemmel nézni a panellakásokra és panelházakra, nem azokkal az évtizedes előítéletekkel, amik olyan régiek, hogy talán igazak sem voltak soha.

Tovább

Ingatlanműhely

blogavatar

Ingatlanpiac meztelenül - így kell dobozon kívül gondolkodni. Önképzőkör, ahol a hírekben az igazságot mutatják, nem a biztonságról beszélnek. A blogot az élet írja.

Vélemények

Twitter