lakásárak lakáspiac ingatlanpiac ingatlan 2019 Budapest Magyarország Ingatlanműhely

A nyugalom megzavarására alkalmas az a tény a budapesti lakáspiacról, hogy 2016-ban, 2017-ben, 2018-ban is kevesebb használt lakást adtak el, mint 2015-ben ( = 2015. év > 2016. év > 2017. év > 2018. év). 2018-ban kevesebb használt lakást adtak el, mint 2014-ben ( = 2014. év > 2018. év)  

Ennek ellenére megtévesztő kommunikációval akarták velünk elhitetni, hogy a budapesti lakásárak azért nőnek, mert évről évre egyre több lakást adnak el a fővárosban

Ma ugyanezek az emberek megtévesztően azt akarják velünk elhitetni, hogy egy aranykornak lett vége azzal, hogy Budapesten a kereslet csökkenő tendenciát mutat 2019-ben ( = 2018. év > 2019. év) . Budapesten 2019 a negyedik év, amikor a kereslet csökken, tehát nem tendenciáról, hanem már trendről van szó, amit összetett grafikonokon ábrázoltunk a könnyebb érthetőség kedvéért először még idén februárban. Majd idén májusban nyomatékosítottuk, hogy mit is jelent a rugalmatlan budapesti lakáspiac.

lakásárak lakáspiac ingatlanpiac ingatlan 2019 Budapest Magyarország Ingatlanműhely
"Meg lehet nézni Budapest lakáspiacát. Vásároltak lakásokat 2009-2013 között is. Alacsonyabbak voltak az árak, de nem érezte annak senki. A forgalomban nagyobb volt a visszaesés, mint az árakban. Nem is tolongtak a vásárlók. 2014-2018 között villámgyorsan megnőttek az árak, de a vevők továbbra sem tolongnak. A tanulság ebből, hogy Budapesten a lakásárak csökkenése nem aktivizál több vásárlót, ahogy a lakásárak emelkedése sem."

/2019. február 1. Ingatlanműhely

Ha tévedtek vagy megtévesztők azok, akik a korábbi három évben mind rendre az erős kereslettel magyarázták a budapesti árak száguldását, akkor azok ma mit csinálnak?

Akit nem érdekelnek a lakáspiaci folyamatok, nem is igazán érti mi történik körülötte, attól még vígan megélhet ebből. Szépen, csendben teszi a dolgát, eltartja ebből a családját, akkor is, ha süt a nap és akkor is, amikor nem. A lényeg a lényeg, hogy nem keres magyarázatokat, csak dolgozik, lehetőleg a legjobb tudása szerint, szívvel és lélekkel. A baj ott kezdődik, amikor olyan emberek beszélnek nagyon hangosan és fogalmaznak meg markáns véleményeket, akik úgy érzik értik a budapesti lakáspiacot, meg tudják magyarázni mi történik ott, ahol dolgoznak, miközben évekig félrebeszéltek róla.

lakásárak lakáspiac ingatlanpiac ingatlan 2019 Budapest Magyarország Ingatlanműhely
"Magyarországon a likviditást feláldozták a stabil és a stabilan növekvő lakásárakért. Nem az a fontos, hogy minél több lakást adjanak el minden körülmény között, hanem az, hogy a lehető legmagasabb áron, a vevői érdeklődéstől függetlenül."

/2019. május 3. Ingatlanműhely/

Azt is mondhatnánk, hogy nem féltették a budapesti lakáspiacot 2019 elejéig, csak mostanában kezdtek el aggódni miatta. Amikor nem aggódtak, akkor azért, most amikor aggódnak, akkor meg azért nyomják az önreklámot, nyilatkoznak médiaközpontúan, keresik a reflektorfényt, kamatoztatják a médiaismertségüket. Van itt minden, tényleg minden, ami csak kell, csak általában tárgyi tudás nincs mögötte. Az évek során halmozódó önellentmondásoknak, az egymással ellentétes állításoknak és hasonló provokációknak most már fel sem ülünk. A baj csak fokozódik, amikor az ilyen gerillamarketingesek, akik láthatóan nem tudják mi történik Budapesten és miért, de magabiztosan reklámozzák a hozzáértésüket, nyilatkozataik közben még azt is állítják, hogy nélkülük - vagy a hozzájuk hasonlóan gondolkodók nélkül - mondjuk mi, eladók vagy vevők, teljesen el vagyunk veszve a budapesti lakáspiacon. Átvitt értelemben még el is ismerik, hogy az utóbbi években nem nagyon tartottunk rájuk igényt. De most talán eljött az ő idejük is. Nem vagyunk egy szolgáltatásigényes ország, a lakáspiacon pláne nem. Ha tehetjük, akkor magunk intézzük a lakásügyeinket, ami különösen igaz lett 2014 után, ami szintén egy trend.

lakásárak lakáspiac ingatlanpiac ingatlan 2019 Budapest Magyarország Ingatlanműhely
"2019-ben Budapesten kívül mindenhol több adásvételre lehet számítani. Közben a megyeszékhelyeken is nagy az óvatosság, a vásárlók mérlegelnek, gondolkodnak, számolnak. A kisvárosok és a községek viszik a hátukon a magyar lakáspiacot, ami 2019-től nagyon érdekes helyzetet teremthet Magyarországon. 2019-ben minden van a magyar lakáspiacon, csak optimizmus nincs. Ez a lakáspiaci ciklusok közötti váltások alapja."

/2019. július 30. Ingatlanműhely/

Viszont vannak azok az emberek, akik már a zavarosban szeretnének halászni, trendfordítóként várják a lakáspiaci egyensúlytalanságot, már tűkön ülnek, hogy stresszelhessenek minket, hozzátéve, hogy ők urai a helyzetnek, náluk van a megoldás kulcsa

A budapesti lakáspiacon egyelőre nincs semmilyen megoldás az egyre kevesebb eladott használt lakásra. Az nem megoldás, hogy minden nap elmondjuk, hogy kevés a vevő, hiszen a KSH egyértelműen méri, hogy a vevők száma kevés már 2016 óta. Az sem megoldás, ha pozitívnak állítjuk be, vagy óriási lehetőségnek a keresletcsökkenést, mert nem az, illetve nincs árcsökkentő hatása sem 2016 óta a KSH szerint. Az meg végképp nem megoldás, ha a budapesti lakáspiac korlátosságát a lakásárakban látjuk, mert Budapesten nem a lakásárak korlátosak, hanem a piac mérete, amit szintén a KSH mér már 2007 óta folyamatosan. (Megjegyzés: Korábban sajnos a KSH nem vette komolyan a lakáspiacot, ami különösen kedvezett a megtévesztő kommunikációnak)

Annyira krónikus kihívással nézünk szembe, amire 2008 óta nincs megoldás a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacon 2007-ben lett vége az aranykornak és azóta nem is akar visszatérni. Ha ezzel nem vagyunk tisztában, akkor gyakorlatilag semmit sem tudunk a budapesti lakáspiacról, csak beszélünk róla, a véleményszabadsággal élünk vissza a makacs tények ellenére is. A lakásárak növekedése nem egyenlő az aranykorral egy lakáspiacon. Nagyon furcsa, hogy emiatt nekünk kellene kellemetlenül érezni magunkat és nem azoknak, akik aranykornak nevezik a budapesti lakáspiac elmúlt négy-öt évét.

Kép: Ingatlanműhely

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely