Ha valamiben hiszünk, annak minden arcában bízunk. Ilyen az állami pénzosztás, az ingyen pénz, a vissza nem térítendő támogatás, a kamattámogatás, bármi, amit ajándékba ad az állam, mert megérdemeljük, az jár nekünk. Olyan nincs, hogy ez rossz lehet, káros, kockázatos és egyenesen kizárt, hogy veszélyes lenne. Ha az állam ad, az csak jó. Aki ezt megkérdőjelezi az alávaló gazember, de tutira csak egy irigy és megkeseredett senkiházi, akinek arról is van véleménye, amihez semmi köze sincs és olyanba is beledugja az orrát, amiből kimarad. Olyan ember lehet, akinek a véleményére nem vagyunk kíváncsiak és nem érdekel, amit mond, mert szerintünk mindig téved, semmiben sem sincs igaza, de úgy állítja be, mintha tévedhetetlen lenne, ő mindent jobban tudna nálunk.

De most nézzük meg mi történik általánosságban akkor, amikor az állam szórja a pénzt.

Hatékonyak-e Magyarországon az állami vállalatok és szolgáltatások?

Mi történik azokkal a piaci szereplőkkel, amik államfüggők lesznek, mert csak állami megrendelésekből élnek? Mi történik ott, ahol az állami támogatás jelentős? Milyen szavak jutnak eszünkbe az ilyen helyzetekről. Pazarlás, mert minden számlát kifizet az állam, amit benyújtanak neki. Az állam az egyetlen szereplő, akinél a munkadíj a végtelenségig növelhető, mindenért annyit fizet, amennyit kérnek érte. Eszünkbe jut erről az is, hogy mennyi felesleges dologra költ túl sokat az állam, és hogy mennyi másra költhetné el jobban.

Pazarlás, felesleges pénzköltés után jön azonnal, hogy ez mennyire nem hatékony. A pénzt nagyon könnyű rosszul elkölteni. Építenek valamit rossz minőségben, nagyon drágán, ami gyorsan avul, romlik az állapota és sokat kell költeni a karbantartására is. Ismerős a helyzet? Láttunk már ilyet. Az építőiparunk minősége kritikán aluli. A szakma tudja, hogy a 80-as évek színvonalán képesek dolgozni, de mi a 21. század igényei szerint használnánk ezeket. Ha valami komoly munkára van szükség, akkor importálni kell a technológiát és a hozzáértést is, nem beszélve a minőségi építőanyagokról. Emiatt sok felújítás után néhány évvel minden új felújításért ordít szerte az országban. Az állam kényelmessé tud tenni bárkit, akit kitöm, mert nem számít a minőség, nincs szükség valódi fejlődésre, versenyképességre, még piaci versenyre sem. Az ilyen elkényeztetett szereplőknek csak az a fontos, hogy az állam utaljon, fizesse a számlákat, semmi más nem számít.

Az állami szolgáltatásokban is érezhetjük ezt a bőrünkön. Ömlik bele a pénz, de azt rosszul költik el és a végeredményről, ha ki is derül, hogy nem jó, azt a pénzhiányra fogják. Magyarországon nincs az a pénz, amit az állam ne tudna elkölteni valamire és nem derülne ki róla, hogy csak pénznyelő az egész, egy feneketlen kút. Magyarországon nem a pénz kevés, hanem a rendszer fejőstehénnek nézi csak az államot, nem tekinti partnernek.

Ma még azt is hallani, hogy nem baj, ha rosszul is szórja az állam pénzt, de legalább ennek nincsenek olyan következményei, mint magas költségvetési hiány vagy növekvő államadósság

A költségvetési hiányt jól tudjuk kezelni az EU támogatásokból, igazán jól jön az állami pénzszóráshoz. Köszönjük EU! Azért jobban örülnénk, ha az állam képes lenne megtakarítani és inkább azt élné meg gazdasági csodának. A magyar állam még soha nem volt képes erre, egyszer sem. Mindig többet költ, mint amennyi a bevétele, ezért az államadósság csak nő és nő, megállíthatatlanul nő.

Az államadósság viszont nő, már hogyne nőne. Egyre több az egy magyarra jutó államadósság. Ha így számolnánk és nem GDP arányosan, akkor nem tennénk olyan felelőtlen kijelentést, hogy az államadósság csökken.

Azt látjuk, hogy az állami pénzszórásnak igenis van ára. Az az ára, hogy továbbra is adósítjuk el az unokáinkat is. Az állami költekezésnek ezért nem lenne szabad pazarlónak és felelőtlennek lenni, hanem hatékonynak, nem pedig versenyképességet rontónak.

Azt tudjuk és látjuk, hogy öregszünk és fogyunk, ami eleve növeli minden magyar állampolgár vállán a rájutó államadósság nagyságát, már ha fizet adót Magyarországon valamilyen formában, mert nem minden magyar állampolgár egyben adófizető is. Ha az állam ezt évről évre növeli is, azt meg fogjuk érezni előbb vagy utóbb. Már beszéltünk arról, hogy az államadósság körül forog minden állam politikája. Ez Magyarországon is így van.

Az állam adósságcsapdában van. Csak úgy tud szimpatikus és jó lenni hozzánk, ha pazarol és szórja a pénzt, miközben eladósítja az állampolgárait. Az állam nem visszafizeti az adósságát, hanem egyre inkább csak növeli. Ha gyorsabban nőnek a bevételei, mint az adóssága, akkor azt gazdasági csodának éli meg és annak kommunikálja.

Mintha mi úgy adósodnánk el, hogy nem visszafizetnénk a hiteleinket és kölcsöneinket, hanem újabbakat és újabbakat vennénk fel, csak azért, mert nő a fizetésünk. Szeretnénk így élni? Mit gondolunk arról, aki így él?

Az államadósság növelése egy olyan adósság, amit akaratunk ellenére tesznek a nyakunkba. Nem választjuk, de nekünk kell visszafizetni, a gyerekeinknek, az unokáinknak és így tovább. Az állami népesedési politika végső soron inkább arról szól, hogy a jövő adósrabszolgáit kell megteremteni.

Az államok egyelőre el sem tudják képzelni milyen az az élet, amikor valóban csökkentik az állampolgáraik vállát nyomó államadósságot és nem növelik. Az államok kényszerhelyzetben vannak, köztük a magyar állam is.

Egyre kevesebb embernek egyre nagyobb jólétben és egyre nagyobb terhet cipelve a vállán kellene élni, de valószínűleg ez a képlet is korlátos valahol. Az aktívak mellett az inaktívak vállára is terhet kell majd az államnak tenni.

Na most az állam azt nevezi család- és lakáspolitikának, amikor azt szeretné, hogy azért vállaljunk több gyereket és legyen demográfiai fordulat, hogy ne kelljen neki megváltoznia, minden maradjon úgy, ahogy most van = Az állam hadd növelje a végtelenségig az államadósságot és terheljen vele minden állampolgárt, még azt is, aki meg sem született.

Tényleg van pénz mindenre? Tényleg mindent megtehet az állam? Tényleg következmények nélküli országban élünk? Az államadósságunk mértékét és állandó növekedését látva egyértelmű nem a válasz.

Ettől mi még hihetünk abban, hogy ha az állam ad az jó, a gondoskodó állam minden arcában bízhatunk. A jövő generációja fizeti meg a korábbi generációk tévedéseinek az árát. Milyen családbarát társadalom az olyan, ami a gyerekei bőrét viszi a vásárra? Már tudjuk, egy elöregedő, fogyó, a jövőjét is felélő társadalom, ha ezáltal a jelen egy kicsit is elviselhetőbb. Ha az állami pénzszórás minden területen alig több pénzégetésnél, miért pont a család- és lakáspolitika lenne kivétel? Tényleg, miért?

Kép: Instagram

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Ha nyár, akkor albérlet vagy mégsem? Az utóbbi időben a lakásvásárlás uralja a lakáspiaci híreket. Az albérlet inkább „hozamként” jelenik meg a lakásvásárlókat célzó marketing anyagokban. Azt ugyanis nem szabad elfelejtenünk, hogy a lakáspiaci hírek 99%-a, igen, annyi, ha nem több, reklám. A lakásvásárlásban van az üzlet, ezért reklámozzák azt. Az albérlet nem üzlet az ingatlanközvetítőknek, a hirdetési oldalaknak sem, mert minimális bevételük származik belőle. Nekik az adásvételek piaca a fő célpont, az a fejőstehén. A reklámok meg pénzbe kerülnek, még sokszor azért is így vagy úgy, de fizetni kell, hogy terjesszék is. Szóval, ha már annyi energiát befektetnek a lakások adásvételéből élők, akkor inkább abba fognak pénzt tolni, ami pénzt hoz nekik a konyhára.

A lakásvásárlás és a lakásbérlés ezért előre eldöntött kérdések a magyar közbeszédben

A bérlés sohasem jöhet ki jól ebből a történetből. Megkockáztatjuk, hogy a hirdetőknek még nem is céljuk, hogy az albérletpiac fejlődjön, valóban komolyabb szerephez juthasson Magyarországon. Legyen csak inkább az a fekete bárány, ahol minden bérbeadó kapzsi, utálatos, adócsaló, ostoba, bérlősanyargató. Meneküljön az albérletpiacról mindenki, aki csak tud, mert nincs ott semmi látnivaló. Túl drága, túl nagyok benne a kompromisszumok és hosszútávon tervezhetetlen.

Persze, ha azokat a nehéz helyzetű honfitársainkat kell megszólítani, akiknek mindig van annyi fölösleges pénzük, hogy gyötri őket az álmatlanság és a készpénz tartásának a rémálma, akkor nekik az albérletpiacot is fejőstehénnek kell reklámozni.

Micsoda dráma, hogy hová tegyék ezek a szegény magyarok – mert elsősorban magyarok gondolkodnak magyar lakásokban, még Budapesten is – a tízmillióikat, nem ülhetnek rajta vagy alhatnak vele, a bankban sem porosodhat. Kész katasztrófa számukra, hogy ha azok a milliók nincsenek „befektetve”.

A reklámszakemberek bajban is vannak, hogyan lehet egy fenékkel ezt a két lovat megülni. Egyik ló a vegyen mindenki még egy lakást, mert az albérlet szó úgy értelmetlen elméletben, mint a gyakorlatban. Bérlők csak a lúzerek akarnak lenni, akik élvezik, ha az ördöggel cimboráló bérbeadók játékszerei lehetnek. A győztesek a lakástulajdonosok, szögezik le a gyengébbek kedvéért is.

A másik ló ( = az igazi paripa) szerint viszont azért jó lakást birtokolni, mert lakhatunk benne mi vagy a pénzünk. Mindegy melyik eset áll fenn, a lakással csak pénzt kereshetünk. Ha felmegy az ára, azért járunk jól, ha közben még ki is adjuk, akkor meg azért is. Ha az állam még pénzt is ad erre, akkor meg az az igazi lúzerség, ha ezt nem használjuk ki.

A lakástulajdon maga a főnyeremény, reklámozzák éjjel-nappal

A lakásvásárlást reklámozók érdekcsoportja állami hátszéllel, jó kapcsolatot ápolva, hazafias, nemzeti, magyar. A magyar nem bérlő. A magyar nem lakik albérletben. A magyar az lakástulajdonosnak lett teremtve! Pedig a magán bérlakásoknak van értelme elméletileg és gyakorlatilag is. De ilyen állami és üzleti környezetben, ilyen érdekellentétek mentén, ilyen komoly előítéletekkel szemben, az üzleti alapú albérletekről valódi vitát folytatni nem lehet.

Az nem lehet konstruktív vita alapja, hogy jön az egyszeri ingatlanos, aki már ott is azonnal 100%-os állami bérlakásrendszert akar, mert szerinte a magántulajdon nem alkalmas erre.

Mindjárt vissza is repülhetünk az időben, ahol egyszer ezt már kipróbálták nagyban és nem jött be.

Az üzleti alapú és állami bérlakásrendszer nem vagy-vagy kapcsolatban áll egymással, szögezzük le mi is a gyengébbek kedvéért, mert a reklámszakemberek a lakáspiacról szóló közbeszédet is egybitessé teszik a saját kedvükért. A mi kedvünkért és a mi érdekünkben meg nyomják tovább, hogy aki magyar lakást vesz, mert az adásvételi szerződések nemzeti színűek, de a bérleti szerződéseket a „bérlők vérével” írják.

Az albérletpiacunk ezért is olyan amilyen, egyszerűen rossz a marketingje

A marketing meg már a 20. század olyan gyilkos eszköze lett, amivel a 21. században is bármiről el lehet hitetni, hogy egy csoda vagy azt, hogy tűzrevaló. A lakáspiacon az albérletpiac egyfajta karaktergyilkosság áldozata lett, amit az állam sem bán, meg a hirdetők sem.

Azok már sopánkodhatnak, akik még mindig számítanak a bérleti díjakra is, mert azért is vettek lakást, a reklámok hatására. De arról nincs reklám, hogy a bérbeadás esélyeit miként és hogyan csökkentik a hirdetők ellenkampányai, kvázi albérletpiacot lejárató hirdetései, az albérletellenes agitáció. Az albérletpiacnak semmilyen érdekszervezete nincs, nincs senki, aki megvédje, vagy kiálljon mellette. Ha lenne sem biztos, hogy szóhoz jutna, mert az albérletpiac a magyar lakáspiac prostituáltja!

Kép: Ingatlanműhely

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely

Azt tudjuk, hogy mennyi gyerek születik a lakáspiac állami stimulálása után, de azt nem tudjuk, hogy mennyi nem születik meg pont emiatt. Lakáspiaci befolyásolástól demográfiai fordulatot várni szakmailag és minden értelemben több, mint egyszerű kockázatvállalás. Nézzük meg sorban, hogy mit tudhatunk eddig olyan nyilvánvaló lakáspiaci jelenségekről, amit mindnyájan megéltünk, de lehet, közben annyira nem is tudatosult bennünk.

Annyit biztosan tudunk, hogy 2014 után a költségek nőttek meg a lakáspiacon

A lakásárak, az építőanyagok, a telkek ára, egy ház építése, egy lakás felújítása, különböző szakmunkák ára mind elszálltak. A lakáspiacon a kereslet el is maradt a várttól. Hiába a sok mellébeszélés, kevesebb családi ház épül, kevesebb társasház épül, kevesebb a felújítás és kevesebb lakást adnak-vesznek, mint azokban az időkben, amihez az elmúlt éveket, vagy akár a jelent hasonlítani szokás.

Mindezekhez még az is hozzátartozik, hogy kevesebb gyereket vállalnak statisztikai bűvésztrükkökkel, és úgy teljesen valóságosan és kézzel foghatóan is.

A jelenlegi lakáspiaci jelenséget nevezhetjük minden értelemben egy lufinak, mert a jelen (kvázi szülők) és a jövő (a gyerekek) vásárlói negatív válaszokat adnak a lakáspiac impulzusaira.

Ezt az egyensúlytalanságot, lakáspiaci feszültségeket az állam is érzékeli, amit az általa vezérelt hitelezés, az eladósodás ösztönzésével kíván enyhíteni

Bár tisztában lehet a modern világ azon tapasztalatával, hogy egy társadalom minél inkább el van adósodva, ott egyre inkább csökken a gyerekvállalási hajlandóság. Ezért próbálja meg a hitelterheket a vállalt gyerekek számának növelésével csökkenteni. Bizonyos összegű hitelelengedés például, vagy egy állami „gyorskölcsön” vissza nem térítendő (= ajándék) is lehet, ha három vagy több „új” gyereket vállalunk.

Amit az állam ad pénzt, a piac beépíti valamilyen módon. Ha nem a lakásárakban, telekárakban, akkor megjelenik az építőanyagokban és munkadíjakban. 

Az ingatlanlufit az állam egyelőre tovább fújja

Amiben talán még az a legérdekesebb, hogy 2008-ban nem volt ingatlanlufi Magyarországon. 2004-2008 között az ingatlanárak alig változtak, a lakbérekkel sem történt szinte semmi. Sokkal nagyobb élet volt az ingatlanpiacon, nem volt gond a telekárakkal, az építőanyagokkal, a munkaerővel vagy a munkaerőköltséggel. A lakáspiac úgy tűnt egyensúlyban van, mert a hatalmas kínálat hatalmas kereslettel találkozott. Mondhatnánk úgy is, hogy nem panaszkodott senki, nem kiabált állami segítségért, nem siránkoztak a lakásáfa miatt és még sorolhatnánk. A piac működött.

A méreg akkor a devizahitelezés volt. A devizahitelezés viszont nem a lakásárakat, a lakbéreket, a telekárakat, az építőanyagok árát, a felújítási költségeket, a szakmunka árát mérgezte vagy fűtötte. Nagyon különleges ebbe, így utólag belegondolni, kimondani és leírni. Akkor hitellufi volt Magyarországon, ami mögött pont úgy ott állt teljes vállszélességgel az akkori MNB, az akkori állam, az akkori pénzügyi és üzleti élet is. Azt se felejtsük el, hogy a devizahitelezés „torz”szülöttje az úgynevezett pénzügyi tanácsadás, a hitelközvetítés is. Sok „mai öreg róka”, a devizahitelezésből szedte meg magát és „ma is osztja az észt”.

A mai lakáspiacon pont az államtól félnek a legkevésbé a szereplők , hangsúlyozva újra és újra, hogy az (állami) hitelezés milyen egészséges és biztonságos

Családpolitika és lakáspolitika néven az állam a demográfiai cél érdekében tehet egyelőre bármit, ingatlanlufi lesz belőle.

Az ingatlanlufi nem egyenlő a lakásárak egészségtelen szintjével, az annál sokkal több és pont ez benne a valódi kockázat.

Az európai demográfiai folyamatokat elnézve a magyar helyzet nem kirívó. A gyerek nélküli háztartások száma döntő. A gyereket vállaló háztartások között pedig (sors)döntő az 1 gyerekes család. Az állam a gyereket vállaló háztartások miatt vállalhatja az ingatlanlufi minden kockázatát. Jelenleg azt hiheti, hogy kézben tartja a folyamatokat a bankokon keresztül, beleértve az MNB-t is.

Az egyébként a magyar lakáspiacról tudható, hogy a gyerekeknek nagyon nagy hatása van rá

A gyerekvállalás önmagában növeli a lakásigényeket, ami a vásárláson, építésen és felújításon keresztül megjelenik a piacon. A gyerek miatt inkább döntenek a szülők több lakás vásárlásán, takarékoskodnak a gyereknek lakás(ok)ra. Akinek van gyereke, sokkal nagyobb eséllyel lesz lakásfelhalmozó Magyarországon. Ez igaz a nagyszülőkre is. Akinek unokája van, az inkább lesz lakásvásárló vagy segíti az unoka lakáshoz jutását (feltéve, ha itt születik és él).

Ha tehát nem születnek gyerekek, az sokkal nagyobb hatással bír a lakáspiacon, azon kívül is, hogy a kevesebb gyerek eleve kevesebb lakásvásárlót jelent a jövőben. Sokkal kevesebb adásvétel történhet, mert egy gyerek meg nem születése, nem egy adásvétellel, építéssel, felújítással csökkenti a lakáspiacot.

Az állam által gerjesztett ingatlanlufi és az ehhez párosuló negatív demográfiai folyamatok egy különösen kockázatos kombinációt jelentenek ma Magyarországon. Első ránézésre lehet, hogy nem tűnik annyira veszélyesnek, mint egy mérgező hitellufi, de máshogyan is fogja kifejteni a negatív hatásait.

Kép: Instagram

Statisztika: Eurostat, Megjelenés: 2019. június 1.

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely