gdp gdp per fő gazdasági fejlettség lakásárak bérek eurostat 2019 Magyarország Ingatlanműhely

…, akarni a wc-n - tartja egy régi jó magyar mondás, még azokból az időkből, amikor a hittérítés és a politika gyakorlatilag ugyan azt jelentette. Aki megtért, az az államnak a barátja volt, aki nem, az maradt az ellensége. A hazaszeretet és az államszeretet azóta vált értelmezhetetlenné külön-külön. „Már elegem van a sok belpolitikából” – énekelték 1996 Magyarországán, de énekelhetnék még ma is. A 90-es évek második felében is a kiábrándultságunkra épített élt vissza a hatalom, ahogy ma is. Akkor is ostobának néztek minket és mai is. Ezt teremtette meg annak az alapját, hogy bármilyen logikai ellentmondást verbálisan megoldjanak a vezetőink. Például olyan Magyarországról hallani manapság, ami Európát akarja megmenteni, az Európai jólétet akarja megvédeni. Minket magyarokat Európában egyébként a szerénységünk és alázatunk miatt tisztelnek és szeretnek (ironikus gondolat). Nekünk még mindig a Balaton a Riviéra, és továbbra is Bécset és az osztrákokat érezzük „örökös” történelmi ellenfelünknek.

gdp gdp per fő gazdasági fejlettség lakásárak bérek eurostat 2019 Magyarország Ingatlanműhely
Még mindig Ausztriát akarjuk legyzőni, miközben saját magunkat kellene végre valahára!

Olyan Magyarországról hallani Manapság, hogy Ausztriát utolérjük életszínvonalban = gazdasági fejlettségeben. A kettő ugyanis nem elválasztható egymástól. Ehhez gyakorlatilag dupláznia kellene Magyarországnak vagy Ausztriának felezni a gazdasági fejlettségét. Erre kevesebb az esély, mint hogy mi kétszer lottó ötös nyertesek legyünk addig.

gdp gdp per fő gazdasági fejlettség lakásárak bérek eurostat 2019 Magyarország Ingatlanműhely
A GDP %-os növekedése és a gazdasági fejlettség nem egymás szinonimái

Az életszínvonal valódi emelkedése, a gazdaság valódi fejlődése nem egyenlő azzal, hogy felmentek a lakásárak. A 100 ezer leggazdagabb magyarhoz nem kerültek közelebb azok a panellakás tulajdonosok, akiknek az az egy lakásuk van és abban is élnek, de a lakásuk ma sokkal többet ér, mint bármikor előtte.

A magyar gazdasági fejlettség nagyon-nagyon lassan halad előre. Annyira lassan, hogy 2014 óta stagnál gyakorlatilag

Ennyit ér a gazdasági növekedés %-os kifejezése! Bizony, ennyit! 2006-hoz képest sem fejlődtünk túl sokat gazdaságilag. A lakásárak, a bérek viszont sokat változtak.

Amikor fundamentális okokat keresünk arra, hogy miért van a lakásárak és a bérek növekedésének kockázata, akkor csak utalni szoktak rá, de nem mondják ki. A gazdasági fejletlenségünk, a gazdasági elmaradottságunk, nem indokolja sem ezeket a béreket sem ezeket a lakásárakat. Lehet rajta vitatkozni, hogy melyik van előbb, a tyúk vagy a tojás, de ma ez már nem kérdés: a tyúk tojja a tojást.

A lakásárak és a bérek becsapnak minket

gdp gdp per fő gazdasági fejlettség lakásárak bérek eurostat 2019 Magyarország Ingatlanműhely
Szlovákia és Pozsony gazdasági fejlettsége is egy szinttel feljebb van, mint a jelenlegi budapesti és magyar valóság

Olyannyira, hogy muszáj néhány ország gazdasági fejlettségét is megnézni. Biztosan Ausztria a reális cél? Szlovákia és Lengyelország 2006 óta gyorsabban fejlődött, mint Magyarország. Ez olyannyira igaz, hogy Pozsony gazdaságilag fejlettebb, mint Budapest.

gdp gdp per fő gazdasági fejlettség lakásárak bérek eurostat 2019 Magyarország Ingatlanműhely
Ausztriával akarunk versenyezni, amikor a Visegrádi négyek között is utolsók vagyunk

Örülnénk mi már egy Csehországi gazdasági szintnek. Prága gazdasági fejlettsége Budapest számára, ha nem is fényévekre van, de 2030-ig azt sem fogja utolérni

gdp gdp per fő gazdasági fejlettség lakásárak bérek eurostat 2019 Magyarország Ingatlanműhely
"magyar gazdasági csodáról" beszélni udvariatlan bel- és külpolitikai gesztus

A gazdasági fejlettség nem azt jelenti, hogy ész nélkül szórjuk a pénzt

Az azt jelenti, hogy olyan termékeket és szolgáltatásokat állítunk elő, amit utána jelentős profit mellett tudunk értékesíteni. Nálunk a 90-es években és ma is ez hiányzik a gazdaságból. A pénznek nincs értéke – mondják még ma is olyan idősek, akik nem is üzletemberek.

Annak van értéke, ha a pénzből tudunk csinálni még több pénzt. Ha csak elköltjük, az nem pénzcsinálás. A magyar gazdaság meg inkább csak elnyeli a sok a pénzt, de nem csinál belőle többet.

A lakásárak és a bérek növekedése nem pénzcsinálás

Annak állítják be, annak hisszük el. Közben megmutatjuk Románia gazdasági fejlődését. Bukarest gazdaságilag Budapestnél fejlettebb. Bukarestnek már inkább ciki, ha összekeverik Budapesttel. Románia legtöbb részén nagyobb a gazdasági fejlettség, mint Magyarországon. 2030-ra úgy néz ki, hogy nem Ausztriával fogjuk utolérni gazdasági fejlettségben, hanem Romániát próbáljuk meg majd utolérni kapkodva a levegőt, döbrögis testalkattal, pénzt lobogtatva a kezünkbe, ami még akkor is forint lesz, Romániában meg már euró.

gdp gdp per fő gazdasági fejlettség lakásárak bérek eurostat 2019 Magyarország Ingatlanműhely
Bukarest már lehagyta Budapestet, hamarosan Románia fenekét is mi szagoljuk!

Kép: Ingatlanműhely

Forrás: Eurostat

Az építő kritika szellemében a vitaindító bejegyzés kommentelhető, továbbgondolható. Csak hangosan gondolkodunk, ezért a tévedés jogát fenntartjuk. A témával kapcsolatban további kérdéseikre szívesen válaszolunk. Keressenek minket, csatlakozzanak hozzánk Facebook oldalunkon.

Kérjük, figyeljenek ránk, mert mi figyelünk Önökre.

Köszönjük.

Ingatlanműhely